Hirdetés

Xbox One-on is újrajátszhatjuk a Mafia II-t

|

Bár remaster előreláthatólag nem készül belőle, az eredeti játékot újra lepörgethetjük a Microsoft konzolján. Egy másik közkedvelt cím is jött vele.

Hirdetés

A Mafia III olyan lett, amilyen, ki-ki eltette az érzelmeinek megfelelő fiókjába, és várjuk, hogyan folytatódik a sorozat, a Hangar 13 dolgozik-e majd a következő részen vagy valaki mással próbálja meg a 2K.

Hirdetés

Nosztalgiázni addig is érdemes. A mai nappal bekerült a visszafelé kompatibilitási programba a Mafia II Xbox 360-as változata, melyet így vagy a digitális változat megvásárlásával, vagy egy bolti, dobozos példány előkutatásával Xbox One-on is gond nélkül lehet játszani. Akinek még nincs meg, most 75%-os kedvezménnyel, 1497,5 forintért csaphat le rá, érdemes élni ezzel a lehetőséggel. Arról nem esett szó, hogy a DLC-k is követik-e.

A hét másik játéka a 2006-os Prey, aminek nagyjából semmi köze a tavaly megjelent szellemi utódhoz, viszont annak idején nagyon sokan szerették. Sajnos ez a magyar Xbox Store-ban nem található, de akinek hever valahol egy bolti kiadás, az pattintsa be a lemezt.

Az Xbox One-on játszható Xbox 360-as játékok listáját itt találjátok, folyamatosan frissítjük, érdemes nézegetni, hátha felkerül rá a kedvencetek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)