Hirdetés

Mafia III - tuningolhatunk és versenyezhetünk

|

Megérkezett a Mafia III újabb ingyenes DLC-je, mely versenyeket, illetve az autók testreszabásának lehetőségét hozza el a játékba.

Hirdetés

Miután egy korábbi, szintén ingyenes DLC öltözékeket hozott, a Hangar 13 folytatja a Mafia 3  bővítését. A napokban megjelent patch persze megint elérhetővé tett pár új ruhát, de nem ez benne a legfontosabb.

Összesen 10 autót birtokolhatunk, melyek közül hatot a játék végigjátszásával oldhatunk fel (ezek azok, amiket a tárcsát használva rendelhetünk), hármat a Family Kick-Back DLC tulajdonosai szerezhetnek meg, az utolsót pedig úgy tehetjük magunkévá, hogy jó helyezést érünk el a versenyek során. Az autókat matricázhatjuk, megváltoztathatjuk a kipufogót, a spoilert, a kerekeket és a turbót, de az összes lehetőség csak azután nyílik meg, hogy sorban teljesítjük a 12 versenyt (melyből 6 körverseny, 6 másik pedig a város egyik pontjától a másikig tart). 

A csomaggal továbbá három ruha érkezett, ezek közül az egyiket azok kapják meg, akik bejelentkeznek My2K fiókjukba. Nekik egy arany revolver is jár. Hamarosan új tartalmak jönnek, és a meglévő funkciókat is bővíteni fogják, miközben továbbra is javítják a játékot. Úgy legyen, van mit jobbá tenni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)