Hirdetés

Majesty 2 - Új infók garmadája

|

Hazánkban a Cenega forgalmazza majd a régi Majesty című eposz folytatását.

Hirdetés

A Majesty 2: The Fantasy Kingdom Sim, egy érdekes RTS szerűség lesz, melyet elméletben még az idén ki is próbálhatunk. A Cyberlore anno, nagyon régen megalkotta a műfajt, ami RTS is, meg nem is, RPG is, meg nem is.

Az 1C pedig tudja, hogy ami egyszer bevált, azt nem kell piszkálni feltétlen. Így aztán aki játszott a Majesty első részével, az semmi újat nem fog megtudni. Aki viszont nem, azok hegyezzék a fülüket, vagy szemüket, íme miért is lesz olyan nagyszerű játék a Majesty 2: The Fantasy Kingdom Sim.

A Majesty 2 alapvetően fantasy RTS, azaz valós időben kell ténykednünk. A feladat elsőre nem tűnik túl bonyolultnak. Létre kell hoznunk egy jól működő királyságot, ahová bármely hősies lelkületű egyén szívesen beköltözne. Hangulatos kocsmák, díszes páncélt, és fegyvereket árusító boltok, zsúfolt vásárterek, esetleg egy színház. Ha ezzel megvagyunk, felépíthetjük a különféle hősöket tömörítő céheket, ahol lelkes kis alattvalóink lakozának vala. Ez így túl szép - és unalmas is - szóval vannak persze ellenségek. Ezek a dögök a térképen kóricálnak, néha betévednek városkánkba is. Ilyenkor hőseink többféleképpen reagálhatnak. A szőrös szívű tolvaj tovább vedel a kocsmában, hacsak vérdíjat nem tűzünk a dögök fejére. A hős lovag természetesen azonnal odalohol, még akkor is ha söpredék azonnal laposra veri. Első szintű mágusunk pedig szoknyáját nyakába kapva messzire szalad.

Szóval valami ilyesmi a Majesty 2: The Fantasy Kingdom Sim. A hőseink fejlődnek. Vezérünk - azaz saját magunk - szintén. Az ellenfél detto. A tizenhat küldetés ezúttal összefüggő sztoriként kerül tálalásra, nem úgy, mint az előd esetében. A tényszerű adatok pediglen a következőek:
Egy RTS fantasy világ csodajó humorral
16 egyjátékos küldetés, 4 fejezetre osztva
Több, mint 10 féle kaszt, és faj (lovag, mágus, kósza, stb, stb)
Csodálatos 3D grafika
Újszerű multiplayer módok, max 4 játékos részvételével
Ez utóbbira mindenképpen nagyon kíváncsiak vagyunk, mert nagyszerű móka lehet akár co-op, akár deathmach szerű multiplayer meccseket nyomatni. A megjelenés időpontja egyelőre bizonytalan, szintúgy a platformok. Várjuk epedve.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)