Hirdetés

Már a nyáron visszatérhetünk Csernobilba

|

Megvan, hogy mikor hagyja el a korai hozzáférést a túlélős elemekkel megspékelt Chernobylite.

Hirdetés

Az 1986-as csernobili katasztrófa számos alkotást megihletett már, elég csak például az HBO nagy sikert aratott minisorozatára, a Csernobilra gondolni, vagy éppen a sokak által kedvelt S.T.A.L.K.E.R. videojáték-sorozatra, amelynek egyébként már készül a folytatása. Sőt, egy ideje már a Steam early accessnek hála elérhető a Chernobylite nevű kaland is, ami alapvetően egy szerepjáték, de a túlélős és a horrorelemek is fontos szerepet kapnak benne.

Hirdetés

Hamarosan pedig teljes pompájában élvezhetjük a The Farm 51 játékát, ugyanis a csapat bejelentette, hogy a Chernobylite valamikor idén júliusban végre hivatalosan is megjelenik PC-re, PlayStation 4-re, valamint Xbox One-ra. A tervek szerint pedig még idén elérhető lesz a játék PlayStation 5-ön, illetve Xbox Series X-en és Series S-en is. Egyébként azoknak is érdemes visszanézniük a játékba, akik már rendelkeznek a korai hozzáférésű verzióval, mivel méretes és meglehetősen tartalmas frissítés érkezett hozzá.

A Chernobylite egyébként kifejezetten jó választás lehet azok számára, akik kedvelik a S.T.A.L.K.E.R. szériát, hiszen a The Farm 51 játéka 30 évvel a csernobili atomkatasztrófa után játszódik, és 3D-szkenneléssel alkották újra benne a valódi 30 km-es zónát, amit ugyebár a leginkább ért a szennyezés. A játékban ráadásul összefoghatunk, de akár versenghetünk is másokkal, és ahogy azt az alábbi trailer is bizonyítja, természetfeletti jelenségekből sem lesz majd hiány a kaland során.

Ti adtok majd egy esélyt a Chernobylite-nak?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)