Hirdetés

Már az FBI is nyomoz a Grand Theft Auto VI korai videóit kiszivárogtató hacker után

|

A hacker korábban az Uber rendszerét is megtámadta.

Hirdetés

Egyelőre annyit tudunk, hogy (saját beszámolója szerint) ugyanaz a hacker vállalta a felelősséget a Grand Theft Auto VI korai verzióját megmutató videók kiszivárogtatása miatt, mint aki korábban az Uber alkalmazását is feltörte. A hét elején egy blogbejegyzésben pedig épp az Uber árulta el azt, hogy már a hatoságoknál van az ügy, folyik a nyomozás.

Az Uber kiemelte, hogy a jelentések szerint egy és ugyanaz a személy volt felelős mindkét támadásért, jelenleg pedig szorosan együttműködnek az FBI-jal és az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumával, mindent megtesznek azért, hogy a hatóságok sikerrel zárják az ügyet.

Hirdetés

Kiderült továbbá az is, hogy az Uber véleménye szerint a hacker valamiféle kapcsolatban állhat a Lapsus$ nevezetű hackercsoporttal, mely egyre aktívabb volt az elmúlt egy esztendőben. A csoport az utóbbi időkben olyan techcégeket vett célba, mint a Microsoft, a Samsung vagy az Nvidia.

A Lapsus$ csoportot egyelőre nem sikerült teljesen beazonosítani, de idén márciusban a BBC arról számolt be, hogy a szervezet egyik vezetője egy "White" és "Breachbase" online nicket használó, mindösszesen csak 16 éves oxfordi fiú, akit nyakon is csíptek. A letartóztatott tinédzser édesapja azt nyilatkozta a sajtónak, hogy semmit sem tudott a hackelésről, de azzal tisztában volt, hogy fia sok időt tölt a számítógépekkel és ért is hozzájuk. A londoni rendőrség márciusban összesen hét hackert tartoztatott le ebben az akcióban.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

A Grand Theft Auto VI kiszivárgott videóiból megtudható összes fontosabb információt egyébként nemrég egy külön videóban foglaltuk össze:

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)