Hirdetés

Már kipróbálható az Among Us néhány új funkciója

|

Az Innersloth játékának béta változatába már megérkezett az októberi frissítés.

Hirdetés

Az Among Us még 2018-ban jelent meg PC-re és mobilokra, és akkoriban nem is kapott túl nagy figyelmet, viszont nem olyan régen óriási népszerűségre tett szert a dedukciós játék, aminek játékostábora elképesztő ütemben nőtt hatalmasra. A fejlesztők időközben már töröltek is a folytatást, így még jobban tudnak koncentrálni alkotásukra, ami nemsokára több fontos és egyben hasznos változtatást is kaphat.

A játék steames béta változatában már elérhető az októberi frissítés, és a játékosok több újdonságot is kiszúrtak benne. Ilyen az például, hogy be lehet kapcsolni az anonim szavazást, ami azt jelenti, hogy a játékosok nem láthatják egymás szavazatait, ez pedig végső soron még bonyolultabbá teheti az imposztor elkapását. Emellett új opcióként kiválaszthatjuk azt is, hogy mindig, soha, vagy csak megbeszélésekkor láthassuk a feladatokkal kapcsolatos csíkot.

Hirdetés

Még a színvakokra is gondoltak egy kicsit az Innersloth fejlesztői, ugyanis a kábeles feladatnál már nem csak színek, hanem különböző ikonok is jelzik az egymáshoz passzoló vezetékeket a béta változatban.

Preview of the new colorblind wires in the next update! from r/AmongUs

Nem tudni, hogy mikor és milyen formában érkezhetnek meg ezek a változások a rendes változatba, de remélhetőleg már nem kell sokat várni arra, hogy picit frissüljön az Among Us.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)