Hirdetés

Már öt éve halott ez a játék, de Cliff Bleszinski most megpiszkálná a sírt

|

Az általa alapított csapat bezárása után a nagy reményekkel készített aréna shootere is befuccsolt, de úgy tűnik, hogy még nem szűnt meg minden remény.

Hirdetés

A LawBreakers lényegében azonnal a földbe állt, ahogy 2017 augusztusában megjelent, amit a kiadó igyekezett a PUBG-re kenni, de ez elég gyenge lábakon álló vádaskodás volt. A Cliff Bleszinski (Unreal Tournament, Jazz Jackrabbit, Gears of War) által alapított Boss Key Productions 2018 áprilisában ismerte el hivatalosan, hogy a lövölde valóban megbukott, egy hónappal később pedig be is zárt a stúdió, majd júniustól a játék ingyenesen letölthetővé vált a Steamen keresztül. 

Bleszinski később azzal magyarázta a bukást, hogy "ő volt a fehér srác, aki diverzitást erőszakolt a játékába, majd a saját szellentését szagolgatta az interjúk során", de már ez is három éve történt, azóta pedig tulajdonképpen síri csend honolt a LawBreakers körül. Egészen mostanáig. 

Hirdetés

CliffyB a Twitteren kecsegtette új hírrel azokat, akiket kellemes emlékek fűznek a LawBreakershez: azt írta egy bejegyzésben, hogy most kapott egy sms-t az ügyvédétől a játékkal kapcsolatban, és arra kérte a kíváncsiskodókat, hogy kövessék őt a shooter jövőjét érintő hírekért. 

Bleszinski közösségi médiás aktivitásából nem derül ki több részlet arról, hogy mi történik a háttérben, így az sem világos, hogy a LawBreakers visszatérést, folytatását, szellemi utódját vagy valami sokkal kisebb jelentőségű dolgot fog bejelenteni a fejlesztő a közeljövőben, de a reakciók alapján akadnak olyanok, akik egyiket sem bánnák. Erre CliffyB is rámutatott egy másik tweetben, mondván teljesen összezavarja, hogy anno a játék bukásáért rengetegen szurkoltak, most pedig ugyancsak sokan támogatják annak lehetőségét, hogy valamilyen formában visszatérhet. 

Ti melyik opciónak örülnétek?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)