Hirdetés

Már tudjuk, mikor jön az egyik legígéretesebb soulslike játék

|

Hangulatos gameplay trailer vezeti fel a Lords of the Fallen megjelenési dátumát.

Hirdetés

Jó ideje a FromSoftware dominálja a soulslike műfajt, ami annak tükrében cseppet sem meglepő, hogy tulajdonképpen ez a stúdió találta fel, ugyanakkor semmi sem garantálja, hogy örökre a csúcson marad, és nem akadnak olyan tanítványok, amelyek idővel képesek lehetnek túlszárnyalni a mestert. Gondoljunk csak a Team Ninjára, amely két évtizednyi Dead of Alive és Ninja Gaiden után villámgyorsan soulslike-specialistává képezte át magát, hogy olyan művekkel örvendeztessen meg minket, mint a Nioh széria és a Wo Long: Fallen Dynasty, jövőre pedig a már open world Rise of the Roninnal készül szintet lépni.

Hasonló utat járt be a német Deck 13 is, a kaland- és szerepjátékok után soulslike-okra váltó stúdió most épp az Atlas Fallen utolsó simításait végzi, ám előtte a The Surge szériával csiszolta tudását, míg az alapokat a Lords of the Fallennel szedte magára. Utóbbit a CI Games (korábban City Interactive) adta ki, és mivel a jogok nála maradtak, a Deck 13 pedig már mással szerződött, a saját kezébe vette a folytatás kérdését.

Hirdetés

A fejlesztés azonban lassan haladt, ezért több évnyi huzavona után átkerült egy másik, direkt a játék kedvéért létrehozott stúdióhoz, amely végül a Lords of the Fallen 2 helyett egy reboottal kedveskedik a műfaj kedvelőinek. Az egy ideig The Lords of the Fallen címet viselő alkotásnak a jelek szerint jót tett mind a késés, mind a fejlesztőváltás, hiszen így már Unreal Engine 5-re épül, és az előző konzolgenerációval sem kell foglalkoznia a csapatnak. Hogy milyen munkát végeztek, arról az október 13-ára, stílszerűen péntekre tervezett megjelenést követően győződhetünk majd meg PC-n, PlayStation 5-ön és Xbox Series X|S konzolokon.

A premier időpontjának beharangozásával párhuzamosan megnyílt az út az előrendelések előtt, amire páncélfestésekkel és játékbeli tárgyakkal ösztönözne miket a kiadó, a sztenderd változaton túl akár deluxe és gyűjtői verziót is választhatunk. A közbülső kiadásban digitális album, a játék zenéi, Dark Crusader kezdőcsomag és 3D-s modellnézegető kapott helyet a játék mellett. Ezekhez mind hozzájut, aki a legdrágább opció mellett dönt, ám jó, ha felkészül rá, hogy ebben az esetben a 100 oldalas album már nem digitális, a játék fémdobozban érkezik, és mindezen felül pedig kétoldalú poszter, kártyalapok, valamint egy 10 hüvelykes Dark Crusader szobor is az ajánlat részét képezi a hozzá tartozó, távirányítóval és ledvilágítással ellátott mini vitrinnel együtt.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)