Hirdetés

Márciusban sem videojátékokra költjük majd a legtöbbet, ezeket várhatjuk most

|

Folytatódik az uborkaszezon, pár kevésbé izgalmas újdonsággal és korábban megjelent játékok switches portjaival múlathatjuk az időt.

Hirdetés

2021. márciusi videojáték megjelenések - 2. hét

Apex Legends - március 9. - Switch

Több mint két évvel azután, hogy megjelent az EA óriási sikert arató battle royale játéka, jön belőle egy switches verzió is. Némileg letekert látványra számíthatunk, de a porton dolgozó Panic Button  a múltban már bizonyította, hogy ért ahhoz, amit csinál, és a végeredmény így is élvezetes lesz. A switches játékosok együtt játszhatnak másokkal, és a többiekkel egy időben kapják a frissítéseket, mi több, a Season 8 Battle Pass első 30 szintje fel lesz oldva számukra, hogy ne érje őket hátrány amiatt, hogy jóval a szezon indulása után szállhatnak be.

Hirdetés

Stronghold: Warlords - március 9. - PC

Régóta halogatja a FireFly Studios a Stronghold: Warlordsot, de minden jel szerint márciusban tényleg megjelenik a klasszikus RTS-sorozat következő része. Ebben, a széria történetében először felfogadhatunk, fejleszthetünk és irányíthatunk hadurakat, akik egyedi képességekkel, tulajdonságokkal járulnak hozzá a dicsőséghez. A helyszín Kelet-Ázsia lesz, ahol mongol hordák, birodalmi harcosok és szamurájok felett vehetjük át a hatalmat 31 kampányküldetés, többjátékos csaták, skirmishek és egyéb módok során.

Crayta - március 10. - PC

A Crayta korábban kizárólag a Stadián volt elérhető, de hamarosan minden PC-s használhatja a játékkészítő játékot, melyben akár barátainkkal együtt is alkothatunk például lövöldözős címeket, farmszimulátorokat vagy főzős játékokat is - amihez épp kedvünk van.

Monster Energy Supercross: The Official Videogame 4 - március 11. - PC, PlayStation 4, PlayStation 5, Xbox One, Xbox Series X|S, Stadia

A Milestone idén is hoz nekünk néhány középszerű licencelt motoros játékot, kezdve egy újabb Monster Energy Supercross-szal. Az idei részben megújul a karriermód, a pályaszerkesztő, a szabad gyakorlásra kitalált bázis, de nagyon durva újításokra nem számítunk.

Crash Bandicoot 4: It's About Time - március 12. - PlayStation 5, Xbox Series X|S, Switch

Az Activision valamiért szakaszokban adja ki az újabb Crash játékokat különböző platformokra, de az a fontos, hogy szép lassan mindenki számára elérhetők lesznek. A PC-seknek még többet kell várni a Crash Bandicoot 4-re, de PS5-ön, Xbox Series konzolokon és Switchen már március közepétől kalandra indulhatunk a Toys for Bob kiváló platformerében.

A lista a következő oldalon folytatódik!

Oldalak: 1 2 3 4 5

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)