Hirdetés

Mario & Sonic at the Olympic Games Tokyo 2020 teszt - nem olcsó játék gyerekeknek

|

Mario és Sonic ismét sportolnak a haverokkal, ami a széria rajongóinak nyújthat pár kellemes pillanatot, de sajnos nem túl sokat.

Hirdetés

Számomra mindig különleges élmény, ahogy a Nintendo keveri a sportjátékokat és saját világait, a Mario & Sonic olimpiai feeling pedig egy egész groteszk manifesztálódása ennek a gondolatkísérletnek. Már a 2007-es Wii-változatra is furán pislogtam, és azóta is vegyes érzéseim vannak a zsánert illetően, pedig a primitív partijátékokra igenis fogékony embernek tartom magam. Ezzel együtt a műfaj megtalálta a közönségét, összeköt két népszerű világot, vegyíti a klasszikus (értsd gombnyomogatós) sportjátékok hangulatával, agyatlan kikapcsolódásnak cukisággal nyakon öntve teljesen megfelel. Ezzel együtt nem tudom teljesen jó szívvel azt mondani, hogy szívből tudom ajánlani bárkinek, aki kedveli az ilyen együgyű kedvtelést. Mert bár a széria új része hozza a kötelezőt, valahogy most már annyira lapos, és egy Mario Party annyival többet tud nyújtani ezen a fronton, hogy elmondani nem lehet.

Vissza a hatvanas évekbe

Annak ellenére, hogy elvileg a 2020-as tokiói olimpia a fókusz, a sztori szerint Mario és Sonic a két nagy ellenlábas, Eggman és Bowser aljas akciójának köszönhetően 1964-be, egy kvarcjátékba kerül, Luigi pedig megpróbálja kimenteni őket onnan. Ahogy a Mario Tennis vagy éppen az Everybody's Golf hangulatú címekben megszokhattunk, van egy RPG-vonala a történetnek, lehet NPC-kkel beszélgetni, majd minijátékokat és kihívásokat teljesítve előrehaladni a sztoriban, de így a gyerekeknek túl sok lesz a duma, a felnőtteknek meg túl bugyuta a játékélmény maga. Nincs meg az a szórakoztató flow-élmény, mint mondjuk a Marióhoz köthető más partijátékok esetében, és a mozgásérzékelős vagy éppen gombpüfölős játékrészek csak ideig-óráig szórakoztatóak, hiába van körülbelül háromtucat minijáték belezsúfolva az olimpiai körítésbe. Harminc évvel ezelőtt el lehetett szórakozni ilyen megoldásokkal, de ma már kicsit elkopott élményközpont ez, és számomra a történet (a retró köntös remek megvalósítása ellenére) is hamar unalmassá vált.

Technikai para

A legnagyobb gond, hogy a NES- és a Wii-korszak elemeit vegyítve csak arra nem ügyeltek kellően az alkotók, hogy az irányítás élménye tökéletes legyen. A Switch minden szempontból alkalmas lenne innovatív megoldásokra, ezzel együtt többször éreztem teljesen pontatlannak a kivitelezést. Szerencsére azért a 24 minijáték a tíz retró és tíz extrán megnyitható extra kihívással egy ideig képes lekötni a legmorcosabb gamert is, és a húsz választható karakterrel is lehet variálni az élményt, de azért ne várjon senki hosszú élettartamot, a Mario & Sonic at the Olympic Games Tokyo 2020 nem az év szenzációja, sem Mario, sem Sonic, sem sport- vagy partijátékként nem emelkedik ki az átlagból. A széria rajongóinak azért nyújthat pár kellemes órát, és családi mókának is értelmezhető, de számomra túl hamar fulladt unalomba ahhoz képest, amennyire a hasonszőrű játékokat kedvelni tudom. Túl sok jó Mario játék volt már eleve erre a konzolra, kibírjuk valahogy, hogy ez most nem jött össze.

Ügyfélszolgálati változás!
Mario & Sonic at the Olympic Games Tokyo 2020
Ennél az olimpia változatosabb, egy partijáték pedig szórakoztatóbb.
Ami tetszett
  • Sokféle játékelem, retró hangulat
  • A klasszikus és a modern látványvilág keveredése
Ami nem tetszett
  • Sokszor nehézkes, pontatlan irányítási rendszer
  • A sztorimód alapötlete jó, de unalomba fullad
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)