Ahogy a dolgok most állnak, az idei év az utolsó, amikor az EA Sports még FIFA játékot csinálhat, ezzel együtt viszont mindenki más előtt ott a lehetőség, hogy a szervezet hivatalos licenceit kölcsönvéve megpróbálja felülmúlni a legendás futballjáték-sorozat színvonalát. Ez a Switch-tulajok számára többet jelent, mint másoknak, ők ugyanis 2019 óta csak a FIFA 19 felmelegített változatáért fizethetnek újra és újra, miközben mindössze a mezek kinézete és a csapatok felállása frissült.
Hogy mely kiadó próbálja meg először megszerezni a trónt, és ki lesz az első, aki a Nintendo mellett voksolók pénzét is akarja, egyelőre kérdéses, de addig is itt van a virtuális focira éhező switcheseknek a Mario Strikers: Battle League, ami ugyan a minimumot nyújtja, de így is szórakoztató.
Keményebb, mint Balotelli
A játékai családbarát mivoltáról híres Nintendo néha azért megenged egy kis nyílt erőszakot, amit mindig értékelünk - a Smash Bros. sorozat miatt külön hálásak vagyunk, de azt is örömmel fogadjuk, hogy a Mario-féle fociban mindent lehet. A Mario Strikers sorozat első része még a GameCube alkonyán jelent meg, annak alapjai köszönnek vissza most, a Battle League-ben is.
A játék igencsak lazán kezeli a futball szabályait, kezdve azzal, hogy nincsenek félidők, fix ideig játszunk, aztán valaki nyer (ha a 2 perces hosszabbítás alatt nem születik gól, akkor döntetlennel zárul a mérkőzés). Két ötfős csapat lép pályára egymással szemben, és céljuk, hogy a labdát az ellenfél kapujába juttassák, de senki nem fúj, ha Mario páros lábbal, lendületből rúgja szügyön Yoshit, senkit nem zavar, hogy Wario azt hiszi, kézilabdát játszik, és hogy tényleg ne legyen egyszerű a helyzet, a pályát elektromos kerítés veszi körül, amire könnyedén felkenhetjük pajtásainkat. A játékmenetnek szerves része a gáncsolás, különböző erősséggel ronthatunk neki vagy lökhetjük csapattársainkat másoknak, egy jól időzített suhanással megakadályozhatjuk tervüket.
A csapatokat négy-négy választott karakter és egy fix kapus alkotja, ez utóbbit semmilyen formában nem irányíthatjuk, nem utasíthatjuk, így csak a gép jóindulatán múlik, mikor véd és mikor nem - sajnos többször is előfordult, hogy amikor vezettem, a gép egész egyszerűen kezdőrúgásból beívelt egy gólt, mert megteheti - aki szerint a FIFA csal, az itt zokogva fog üvölteni a képernyővel.
Csapatunkba természetesen a Mario-univerzum karaktereiből válogathatunk (aránylag kevesen vannak itt, mindössze 10-en, pedig lett volna miből meríteni), és mindenki egyedi statokkal, tulajdonságokkal rendelkezik. Bowser, Donkey Kong és Wario például testi adottságaik miatt hatékonyabban tudnak öklelni, mint mondjuk Peach vagy Rosalina, akik cserébe gyorsak és pontosabban lőnek. Felszereléselemek vásárlásával javíthatunk egyes tulajdonságokat, de komolyabb fejlesztési rendszer nincs, és Toadból sem lesz megállíthatatlan rombológép, ha, teszem azt, sisakot rakunk rá.
A mérkőzéseket különböző kinézetű stadionokban vívhatjuk, de a játékmenetre nincs hatással az, hogy mit választunk - nem fog random megnyílni a föld, nincsenek csapdák vagy egyéb nehezítések. Ez azért nem baj, mert a Battle League eleve annyira pörgős, hogy néha azt is nehéz követni, hol a labda és kit irányítunk épp, nem hogy még arra is figyeljünk, mi történik egyébként körülöttünk.
Amellett, hogy korlátlanul lehet ütni-vágni, akit érünk, bevethetünk tárgyakat is, mint az ideiglenes boostot adó gomba, a különböző teknők, a bomba, a banánhéj, vagy a sérthetetlenséget garantáló csillag. Minden elfogadható ritmusérzékkel rendelkező játékosnak adhat némi sikerélményt a Hyper Strike: ha felvesszük a szikrázó gömböt, ami alkalmanként beesik a pályára, majd teljes erővel rárúgjuk a labdát a kapura, és az ekkor megjelenő csíkon a jelölőt a kék zónákban állítjuk meg, garantált lesz a gól, ráadásul 2 pontot fog érni. A folyamatot az ellenfél egy jól irányzott becsúszással megszakíthatja, úgyhogy nem jár ingyen a bónusz, de nem is nehéz sikerrel kivitelezni.
Futball az egész családnak
Nem lesz meglepő, hogy az irányítás sem rejt óriási mélységeket, de azért van tere a kreativitásnak. A Next Level Games - feltehetően a Nintendo nyomására, de az ilyen jellegű kéréseket csak üdvözölni tudjuk - megoldotta, hogy mindenki pusztán egyetlen Joy-Cont használva is játszhasson, így helyi többjátékos módban akár nyolcan is egymásnak eshetnek. A két hátsó gombbal szöktethetünk vagy célzott passzt adhatunk, illetve védőként válthatjuk az épp aktív karaktert, az analóggal mozoghatunk és megadhatjuk a kapura lövés irányát (jobbra vagy balra, laposan vagy magasan), az előlapi gombokkal pedig lőhetünk laposan vagy ívelten, passzolhatunk, tárgyakat aktiválhatunk, szerelhetünk, kitérhetünk az esetleges támadások elől. Mivel gyakorlottabb ellenfelek (vagy a szigorúbb gépi csapatok) ellen játszva már a talpon maradás is komoly kihívás, nem hogy a gólszerzés, ennél több nem is kell, és így is van lehetőségünk taktikázni, ügyeskedni, kapásból rálőni.
Ahogy a Mario sportjátékok esetében általában, úgy most is a játékmódok kapcsán érezhetünk hiányt. Játszhatunk baráti meccseket lokálisan vagy online (akár 2 fővel konzolonként), lepörgethetünk hat, kettős kieséses rendszerben zajló kupát különböző módokon erős csapatok ellen (van, amelyik folyton passzolgat, mások az erőszak hívei), vagy belevághatunk a Strikers Club nevű online módba, amiben 20-fős klubokba szerveződve játszhatunk online, hogy pontokat szerezzünk alakulatunknak és egyre feljebb lépkedjünk a ranglétrán. Választhatunk egy kedvenc karaktert, majd az egy héten át tartó szezonok során igyekezhetünk a lehető legjobban teljesíteni, akár kooperatívan, csapatokba szerveződve, akár magányosan támogatva klubunk előretörését. A szerzett tokenekből aztán a kapitány fejlesztheti, testreszabhatja a stadiont. A megjelenés előtt ezt korlátozottan volt lehetőségünk próbálgatni; valószínűleg akinek nagyon bejön a játék, elmerül majd ebben, de összességében több tartalom, változatosság még elfért volna.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.
Bár a Mario Strikers: Battle League meglehetősen szórakoztató, pláne akkor, ha haverokkal játsszuk, a kevés tartalom miatt nehéz jó szívvel ajánlani teljes árú játékként. Mind az egyjátékos, mind a multiplayer lehetőségekből elbírt volna többet; a tornáknak 2 óra alatt a végére lehet érni, és már le is gördül a stáblista. Ugyan 10 karakter közül is meg lehet találni azt a 4-et, amely csapatunk állandó tagjává válik (én a Mario, Peach, Bowser, Wario négyesre esküszöm egyébként), valószínűleg nem lett volna óriási energiabefektetés még egyszer ennyi karaktert implementálni, ahogy az sem, hogy hatnál több felszereléselemből lehessen választani kategóriánként. Talán majd frissítések javítanak a helyzeten.
