Hirdetés

Máris összejött a Sherlock Holmes The Awakened remake befejezéséhez szükséges pénz

|

Tökéletes rajton van túl a Frogwares által indított Sherlock Holmes Kickstarter-kampány.

Hirdetés

Miután Ukrajnában is rendelkezik irodával a többnemzetiségű Frogwares, azon stúdiók közé tartozik, amelyeknek súlyos nehézségeket okoz a szomszédunkban dúló háború. A fejlesztők közül többen beálltak önkéntesnek az ukrán területvédelmi egységekbe, mások pedig az ország biztonságosabb részébe vagy külföldre költöztek, hogy folytathassák a munkájukat.

Minden körülményt figyelembe véve a cégvezetés úgy döntött, hogy egy nulláról fejlesztett új IP helyett jóval biztonságosabb, még egy folytatásnál is könnyebben kivitelezhető projektbe vág, így született meg az ötlet, hogy készítsék el a 2007-es, helyenként lovecrafti horrorba hajló Sherlock Holmes: The Awakened remake-jét.

Hirdetés

A bejelentéskor nemcsak azt osztották meg velünk, hogy milyen változásokra számíthatunk a 2023-ban PC mellett minden releváns konzolra (PlayStation 4, PlayStation 5, Xbox One, Xbox Series X|S, Switch) is érkező, kívül belül megújuló kalandtól, hanem azt is, hogy a befejezéshez szükséges pénzt közösségi finanszírozás útján kívánják megszerezni.

Ennek érdekében indult egy Kickstarter-kampány, amelyben a projekt méretéhez képest viszonylag szerény összeget, 71 658 dollárt adtak meg célként, amit picivel több mint 6 óra alatt sikerült is teljesíteni (a hír megírásáig 119 267 dollár gyűlt össze, és további 28 nap áll a fejlesztőket támogatni óhajtó játékosok rendelkezésére).

A Fogwares ezt követően emelte a tétet, minden további extra célkitűzés elérését azzal hálálja meg, hogy újabb és újabb feature-ökkel gazdagítja a játékot, amit már mozgás közben is megnézhetünk.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GameStar közösség tagja? Gyere a GameStar Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)