Hirdetés

Marvel's Avengers - nem kell nagyon aggódnunk a játékidő miatt

|

Sokáig fog tartani, mire mindent teljesítünk, de ha csak a fősztorira fókuszálunk, az sem lesz rövid.

Hirdetés

Sokakat elszomorított a közelmúltban kiderült információ, miszerint helyi kooperatív lehetőség nélkül érkezik majd a Crystal Dynamics játéka, azonban most érkezett egy olyan részlet is, amely biztatónak tűnik a játék szavatosságát illetően, ha már a kanapé coop nem lehet a szuperhősös móka része. 

Hirdetés

Rich Briggs, a Crystal Dynamics vezető márkaigazgatója a ComicBook.com-nak adott interjújában árulta el, hogy milyen hosszú lehet a Marvel's Avengers játékideje. Briggs szerint ez elsősorban attól függ, hogy milyen mélyen akarunk elmerülni a játékban: ha csak a fő sztorit akarjuk átélni, akkor a korábbi munkáikban ez 10-12 órát vett igénybe, míg ha felfedeztünk, megnéztünk és teljesítettünk minden mellékküldetést, akkor több mint 30 órát mutatott a számláló.

A fejlesztő elmondása alapján a Bosszúállók játékuk esetében még nem tudnak pontos adatot, de hasonlóra számíthatunk ott is. Ráadásul mivel a Square Enix sokáig tervezi támogatni és bővíteni a játékot, ezért ehhez a ~30 órához még pluszban képzeljük hozzá a megjelenés után érkező ingyenes tartalmakat is. 

A Marvel's Avengers megjelenése 2020. május 15-én várható PC-re, PS4-re, Xbox One-ra és Google Stadiára, méghozzá Kamala Khannal, azaz Ms. Marvellel kiegészülve. Ti nekimentek majd?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)