Hirdetés

Marvel Ultimate Alliance 3: The Black Order - ingyen DLC-ben érkeznek az új skinek

|

Pókember, Hulk és Marvel Kapitány is végre teljes értékű új jelmezeket kap.

Hirdetés

Bár alapvetően nagyon szerettük a Marvel Ultimate Alliance 3: The Black Ordert, de tesztünkben sem mehettünk el szó nélkül amellett, hogy a játékbéli skinek botrányosan fantáziátlanok lettek, lényegében csak átszínezik a hősök alap gúnyáit. Nos, a jelek szerint a Nintendo illetékesei is tisztában voltak ezzel, most pedig ingyenes DLC-vel akarják javítani a hibát. 

Hirdetés

Azt korábban is tudtuk, hogy augusztus 30-án ingyen megkapjuk új játszható karakterként az X-Men csapat két oszlopos tagját, név szerint Küklopszot és Kolosszust, most viszont az is kiderült, hogy még három ingyen skint is melléjük csapnak a fejlesztők. Az említett napon ugyanis Pókember megkapja közkedvelt fekete szimbióta ruháját, Hulk felöltheti végre a menő Planet Hulk gladiátorjelmezt, Marvel Kapitány pedig előző szuperhősperszónájához térhet vissza, hiszen elérhetővé válik hozzá a klasszikus Ms. Marvel skin. Ezeket láthatjátok az alábbi képen is. Kiderült az is, hogy bizony nem ez lesz az utolsó ilyen ingyenes csomag, szóval a jövőben is számíthatunk még új szuperhősrucikra. 

Később három fizetős DLC is érkezik majd a játékhoz, első körben Curse of the Vampire címet viselő pakk fut majd be szeptember 30-án. Ti próbáltátok már a játékot?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)