Hirdetés

Mass Effect: Andromeda - megdöbbentő magyarázatot kaptunk az embertelen animációkra

|

Kiállt a sajtó elé a BioWare eddig ismeretlen vezető animátora, ezt követően pedig tökéletesen értjük, miért sikerültek így a Mass Effect: Andromeda animációi.

Hirdetés

A Mass Effect: Andromeda nem éppen hibátlanul sikerült animációi mára többször körbejárták a netet és kaptunk néhány érdekes magyarázatot profi játékfejlesztőktől is, hogy miként eshetett meg ez a csúfság egy több millió dolláros projekt esetében. De a valós okokra valószínűleg ők sem számítottak.

"Ez a létforma elnézést kér, amiért nem érti az emberi csontokat"

- kezdte nyilatkozatát az animációs csapat vezetője, amit egy papírlapról olvasott fel, miután a stúdió főhadiszállása előtt megtartott sajtótájékoztató helyszínére lebegett. Helyszíni beszámolók szerint önkéntelen biolumineszcens villanásai is elárulták Vynollendis megbánását, miközben csápjai között szorongatta az előre megírt nyilatkozatot.

"Ez a létforma nagy szégyent érez, mivel találgatnia kellett,hogyan viselkednek emberi csontjaitok és izmaitok. Ennek a létformának nincsenek csontjai, helyette levegővel teli hólyagokkal merevíti ki tagjait és csak elképzeléseire hagyatkozhatott, hogyan kellene manipulálnia egy primitív, tömör kalciumtömbökre épülő vázat. Ez a létforma elismeri, hogy az EA úgynevezett »emberi erőforrások« részlege eltiltotta emberi munkatársai megérintésétől a halálos méreganyagok miatt, amit ez a létforma folyamatosan kibocsát bőréből. Ez a létforma mélységesen sajnálja korábbi munkatársai elvesztését"

- zárta nyilatkozatát Vynollendis.

Ezt követően a stúdió vezetője, Aary Flynn vette át a szót és elmondta, vezető animátoruk nem mindennapi tulajdonságai miatt egy olyan animátori csapattal tudott csak együtt dolgozni a Mass Effect: Andromedán, akik csupán "felületes ismeretekkel" rendelkeznek az emberi testet illetően.

"A sokféleség iránti elkötelezettségünk néha ilyen nehéz döntések meghozatalára is kötelez. De kiállunk központi értékeink mellett, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy szó szerint földönkívülieket veszünk fel fontos animátori munkák betöltésére, amit esélyük sincs megérteni"

- mondta.

Flynn azzal zárta sajtótájékoztatóját, hogy remélik, ezzel jó magyarázatot adtak a Mass Effect: Andromeda elsőre talán meglepő elemeire, de ettől függetlenül szívesen várják a rajongók visszajelzését, amit ezen a kérdőíven keresztül adhattok le.

A helyszíni beszámolót köszönjük külföldi kollégáinknak.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)