Hirdetés

Mass Effect: Andromeda - a producer szerint ütősek lesznek az ágyjelenetek

|

A sorozat korábbi epizódjainak fontos részét képezte a csapattársakkal való kavarás és románc, ez pedig természetesen a Mass Effect: Andromedában sem lesz másképp.

Hirdetés

Már több jelenetet is láttunk a készülő Mass Effect: Andromeda játékmenetéből, amelyek nagyon izgalmasak voltak, viszont a sorozat másik (sokak szerint) fontos pillére, az ágyjelenetek eddig teljesen kimaradtak a fejlesztők beszámolóiból.

Aggodalomra persze semmi ok, a játék producere, Mike Gamble a Twitteren egy rajongó kérdésére válaszolva megerősítette, hogy a Mass Effect: Andromédában rengeteg szereplő lesz majd, akit elcsábíthatunk, ráadásul azt is hozzátette, hogy a kettyintős jelenetek elég jók lesznek...

A rajongók persze azért ennél több részletre voltak kíváncsiak, szóval egy felhasználó rögtön visszakérdezett, hogy akkor most amolyan Witcher-szerű igazán fülledt jelenetekre is lehet számítani, vagy csak a koraesti műsorsáv színvonalában gondolkodunk majd?

A felnőtt korbesorolás bizonyára nagy különbséget tesz majd ezekben a jelenetekben, viszont ugyanakkor azért nem érdemes arra sem számítani, hogy a készítők a Pornhubról lesik el a legjobb ötleteiket.

A Mass Effect: Andromeda megjelenés március 23-án várható PC-n, PlayStation 4-en és Xbox One-on.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)