Hirdetés

Még csodásabb lesz a God of War PlayStation 5 konzolokon

|

Fontos frissítést kap PlayStation 5-ön a 2018-ban megjelent God of War.

Hirdetés

A SIE Santa Monica Studio bejelentette, hogy fontos frissítéssel látják el a legutóbbi God of War játékot, ami a mai napon érkező új patchnek hála méginkább meg tudja mutatni pompáját PlayStation 5-ön.

A PS5-ös frissítésnek köszönhetően (ami természetesen teljesen ingyenes) ugyanis lecserélik az eddig elérhető grafikai opciókat. Eddig ugyebár választani lehetett, hogy az ember a nagyobb felbontást vagy a magasabb képfrissítést részesíti előnyben a játékban. Nos, mostantól leveszi a csapat a vállunkról a döntés terhét. 

Hirdetés

A frissítés élesítése után ugyanis PlayStation 5-ön a 2018-as God of War 4K-s felbontással (checkerboard renderelést használva) játszható 60 fps mellett. Mindezt pedig ugyebár gyakorlatilag bármelyik PS5 tulajdonos élvezheti, hiszen konzolvásárlás után a PlayStation Plus Collectionnek köszönhetően azonnal megkapták teljesen ingyenesen magát a God of Wart is.

A háttérben pedig persze nem csak ezzel a patchcsel voltak elfoglalva a  Santa Monica Studio fejlesztői, javában készül ugyanis a God of War folytatása, a Ragnarök, ami elvileg még idén megjelenik.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)