Hirdetés

Még egy rejtélyes projekt lapulhat a Blizzard műhelyében

|

Az sem kizárt, hogy a Warcraft, a Diablo vagy a StarCraft fog még tovább bővülni.

Hirdetés

A Blizzard viszonylag kényelmesen eléldegélt az utóbbi években a Warcraft, a Diablo és a StarCraft franchise-ból, de azért hozott újdonságot is, és az Overwatch világa kifejezetten népszerű lett a játékosok körében. Nemrég pedig kiderült, hogy a stúdió még egy vadonatúj univerzum megalkotásán ügyködik, ám most nagyon úgy tűnik, lapulhat még valami különlegesség a csapat főhadiszállásán.

Hirdetés

Faizan Shaikh szúrta ki, hogy a Blizzard egyik korábbi munkatársának LinkedIn-profilja szerint létezik egy PvP-re fókuszáló FPS, amit hivatalosan még nem jelentett be a stúdió. A szóban forgó fejlesztő, Kristopher Howl 2012 és 2020 között dolgozott a csapatnál, és több mint három évet töltött el ezzel a rejtélyes projekttel.

Howl leírása alapján nehéz megsaccolni, hogy pontosan min is ügyködött. Mivel egy bejelentetlen címről van szó, ezért sanszos, hogy nem a januárban beharangozott túlélőjátékokról van szó, és az Overwatch 2-t is kizárhatjuk. A Blizzardnak már van PvP-s FPS-e, ezért az is furcsa, hogy még egy hasonló alkotást akar letenni az asztalra.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Az viszont már kevésbé tűnne butaságnak, ha esetleg egy meglévő sorozatát bővítené egy belső nézetes lövöldével a stúdió. Ez lehet akár egy Overwatch spin-off, de talán még egy vadonatúj StarCraft-projekt is. Persze az sem kizárt, hogy Howl rejtélyes játéka már nem készül tovább, és arra a sorsra jutott, mint a Titan.

A találgatások mellett érdemes emlékezni a konkrétumokra is, hiszen azt már tudjuk, hogy a későbbiekben új kiegészítőt kap a World of Warcraft, érkezik egy "újabb" Classic-kaland, és a Diablo Immortal sem csak mobilokon lesz játszható.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)