Hirdetés

Még egyszer kipróbálhatjuk a Diablo IV-et a megjelenés előtt

|

Újabb bétát jelentett be a Blizzard, és azt kéri, terheljük a szervereket, amennyire csak tudjuk.

Hirdetés

Értékes tapasztalatokkal gazdagodott a Blizzard csapata a márciusi Diablo IV bétatesztek során, de szeretnék, hogy a megjelenéskor tényleg minden rendben legyen, és ehhez ismét szükségük van a mi segítségünkre is.

Olyannyira számítanak a részvételünkre, hogy a következő nyíltbéta-hétvégének a "server slam" címet adták: a hangsúly azon van, hogy a lehető legnagyobb terhelést kapják a szerverek, így jobban felkészülhetnek a június 6-ai, hivatalos startra.

Hirdetés

Május 12-14. között (egész pontosan az első napon 18:00-tól az utolsó napon 18:00-ig) mindenki lehetőséget kap majd arra, hogy bejárja a Fractured Peaks zónát, végigjátssza a prológust és az első felvonást, 20-as szintig fejlessze Rogue, Barbarian, Sorcerer, Necromancer vagy Druid karakterét, és ezáltal játékbeli jutalmakat szerezzen. A 20-as szint eléréséért a Beta Wolf Pack jár, Ashava legyőzéséért pedig egy mountra szerelhető trófea. Ezúttal olyan mértékben fognak majd Legendary cuccok esni, ahogy a teljes játékban is.

A korábbi bétaalkalmak során elért eredményeket már buktuk, és mindegy, meddig jutunk majd májusban, a végleges változat megjelenésekor a nulláról kell kezdenünk.

A béta egyébként pont azon a hétvégén lesz, amikor a The Legend of Zelda: Tears of the Kingdom is megjelenik, de a switches játékosok pont nem kapják meg a Diablo IV-et, így talán nem vesz el játékosokat az egyik a másiktól.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)