Hirdetés

Megéri most előfizetni a Ubisoft+-ra?

|

A Ubisoft újabb platformra terjesztette ki előfizetéses szolgáltatását, mi pedig megvizsgáltuk, hogy érdemes-e befizetni a Game Passnál drágább ajánlatra.

Hirdetés

Aki szeretett volna fejest ugrani itthon a Ubisoft válogatott címeit kínáló Ubisoft+ előfizetéses szolgáltatásba, annak korlátozottak voltak a lehetőségei. PC-re ugyan elérhető volt, viszont ezen kívül csak felhő alapú platformokon keresztül férhettünk hozzá, amelyek közül a Google Stadia megszűnt, az Amazon Luna pedig nem érhető el ebben a régióban. A PlayStation tulajok a Ubisoft+ Classics kollekcióját érhetik el az Extra és Premium csomagokkal, az xboxosok viszont idáig teljesen kimaradtak az élményből.

Régóta pletykálták azonban, hogy erre a platformra is beköltözik a Ubisoft+, és sokan reménykedtek abban, hogy az EA Play-hez hasonlóan a Game Passhoz csapódik majd, ami ugyan megemelné a havi díjat, de még jobb ajánlattá tenné a Microsoft egyébként is eléggé megérős szolgáltatását. A közelmúltban végre elérkezett a hivatalos bejelentés, a Ubisoft+ Multi Access keretében Xbox Series X/S és Xbox One konzolokra is beköszönt . Megnéztük, mennyire éri meg beruházni rá.

Hirdetés

Asszaszinok, ügynökök és forradalmárok

A Ubisoft+ Multi Access 4990 forintot vagy 14,99 eurót kóstál havonta attól függően, hogy a Ubisoft honlapján vagy az Xbox Store-ban fizetünk-e elő rá. PC-n a Ubisoft Connect launcheren keresztül, egy saját fülön keresztül férhetünk hozzá, a használata egyszerű és állátható a felület. Xbox konzolokon pedig össze kell kapcsolnunk a Ubisoft-fiókunkat az Xbox-játékokhoz használt Microsoft-fiókunkkal az aktiválásához. Ha több Ubisoft-fiókotok is van, akkor figyeljetek oda rá, hogy azzal kössétek össze az Xboxot, amivel előfizettetek. Siker esetén a Saját játékok és alkalmazások/Teljes könyvtár/Ubisoft+ fül alatt találjátok meg a Ubisoft+ játékfelhozatalát, már csak telepíteni kell a kiszemelteket.

Xbox konzolokra egyelőre csak egy karcsú, 50 címet felvonultató katalógus érhető el, amely lassan, de bővül, hiszen az induláskor még csak 46 tételt számlált a lista. Megtalálható közöttük a Ubisoft kínálatának java: az Assassin's Creed, a Far Cry, a Tom Clancy, a South Park és a Trials franchise-okon kívül olyan gyöngyszemek is, mint a Transference, a Valiant Hearts - The Great War és a Child of Light. Ahogyan arra a vállalat is igyekszik felhívni a figyelmet, sokszor a Deluxe, Gold és Ultimate kiadásokat kapjuk meg, így például a Far Cry 6-ból a Season Pass-t is tartalmazó Gold Edition van fent (de furcsa módon a Lost Between Worlds kiegészítőhöz csak a GOTY-val lehet hozzáférni, ami csak a PC-sek számára érhető el).  

A Multi Access teljes felhozatala a cikk írásának pillanatában 164 játékot foglal magába, köztük olyan - egyelőre csak PC-re elérhető - újdonságokkal, mint a The Settlers: New Allies Deluxe Edition, és akadnak külsős, szintén PC-fókuszú indie címek is benne, amik átmenetileg bővítik csak a kínálatot, hónapokon belül ki fognak kerülni. A Ubisoft+ igyekszik havonta jutalmakkal is szolgálni, amikkel különböző előnyöket aktiválhatunk (például a Watch Dogs Legionhöz XP-boostert), és a játékbeli vásárlásokon is spórolhatunk tíz százalékot. Van cross-progression is, szóval ha valamit elkezdünk PC-n, azt Xboxon lazán folytathatjuk, és viszont. De a Ubisoft+ legnagyobb előnye mégis az lehet, hogy a cég ígéretei szerint a saját fejlesztések már a megjelenésük napján bekerülnek a felhozatalba, így a szolgáltatás díjáért cserébe elvileg kötetlenül elmerülhetünk majd olyan teljes árú újdonságokban, mint az Assassin's Creed Mirage, az Avatar: Frontiers of Pandora, a The Crew Motorfest és a Skull & Bones, hogy csak a 2023-ra várható játékokat említsük.

Nem minden arany, ami francia

A Ubisoft+ Multi Accessnek azonban van egy nagy hátránya, ami miatt nem aratott osztatlan sikert a játékosok körében: az árazás. Jelen pillanatban erősen kérdéses, mennyire éri meg havi 4990 forintért az Xbox konzolokra már elérhető Game Pass szolgáltatáshoz viszonyítva, amelynek Ultimate csomagja (PC-re, konzolra, felhőre) 4190 forint, a családi verzió havi díja pedig, amin öt ember osztozhat és így fejenként egy mozijegy árát teszi ki, 8390 forint. Az xboxos Game Pass jelenleg 451 játékot tud felmutatni, a PC-s pedig 432-t, szemben a Ubisoft+ Multi Access 164-ével. Ugyancsak befolyásoló tényező, hogy a két szolgáltatás között vannak átfedések, így aki a Rainbow Six Siege, a Far Cry 5, az Assassins's Creed Origins, az Assassin's Creed Odyssey, a For Honor vagy a Watch Dogs 2 valamelyikével akar játszani, az a Game Passon keresztül is megteheti plusz költségek nélkül (kérdés persze, hogy még meddig).

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

A Microsoft ajánlata remek ár-érték aránnyal bír, ráadásul jó eséllyel ehhez csatlakozik majd az Activision-Blizzard széles választéka is. Sokaknak már nem fér bele még egy Game Passhoz hasonló előfizetés a havi költségkeretbe, amely kevesebbet nyújt ugyanazon az áron (pláne, ha fizetik a PlayStation Plus-t, a különféle streamingplatformokat, a Spotify-t, a YouTube Premiumot és hasonlókat is), noha az tagadhatatlan, hogy a kiadó kiemelt címeihez, mint az Assassin's Creed Valhalla, a Watch Dogs Legion vagy a Far Cry 6 a Microsoftnál nem férhetünk hozzá. Amiképpen azt is muszáj megemlíteni újra, hogy a Ubisoft a DLC-ket és egyéb extrákat is adja, nem csak az alapjátékokat. Nem elhanyagolható viszont az újdonság varázsának hiánya. A Ubisoft+ egyelőre nem tud felmutatni egyetlen új húzónevet sem, hiszen az imént említettek közül már a legtöbb játékos beszerezte azokat, amik érdekelték őt - nem ritkán már több mint 50 százalékkal olcsóbban árulták ezeket a különböző digitális vásárokon keresztül Xbox konzolokra is -, a következő projektjük, vagyis az XDefiant pedig egy free-to-play lövölde lesz.

Ubisoft+ vagy Ubisoft-?

A prókat és kontrákat összevetve a Ubisoft+ Multi Access kínálata jelenleg (!) nem indokolja azt az árat, amit a Ubisoft megszabott, ha pedig valaki csak Xboxon keresztül szeretne hozzáférni a játékokhoz, úgy még kevesebbet kap a pénzéért cserébe. Ha valóban rögtön bekerülnek majd olyan közelgő nagyágyúk, mint az Avatar: Frontiers of Pandora és az Assassin's Creed Mirage, akkor viszont változni fog a helyzet, és megérősebb, kockázatmentesebb lesz 4990 forintért előfizetni - akár csak úgy is, hogy egyetlen hónapra bólintunk rá ahelyett, hogy 30 ezret költenénk termékenként. Akkor is újra kell majd értékelni az elhangzottakat, ha esetleg PlayStationön is elindul a teljes szolgáltatás, és nem merül ki a Classics kollekcióban a jelenléte, de ez a jövő zenéje.  

Ti mit gondoltok, megéri a jelenlegi állapotában a Ubisoft+ Multi Access?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)