Hirdetés

Megérkeztek a Dead Space remake első értékelései – nem egy Forspoken

|

A kritikusok dicsérik a Motive változtatásait, de persze akadnak problémák is.

Hirdetés

Egy klasszikus remake-elése kétélű fegyver, könnyen elsülhet rosszul is, ha a rajongók azt érzékelik, hogy a fejlesztők nem tisztelték eléggé az eredeti változatot vagy éppen olyan sok újítást pakoltak bele, hogy már rá sem ismernek arra, amibe anno beleszerettek.

A Motive Studio a fejlesztés során folyamatosan igyekezett tájékoztatni arról a játékosokat, hogy milyen változtatásokra számíthatnak, és mindegyik logikus döntés volt, a Frostbite motornak köszönhetően megszépült látvány pedig magáért beszélt. Úgy tűnik, hogy érdemes volt reménykedni a pozitív végkimenetelben, ugyanis megérkeztek az első pontszámok, amik meglehetősen biztatóak.

Hirdetés

A hír írásának pillanatában a Dead Space remake PC-s és Xbox Series X-es változata is 88 ponton áll, a külföldi kollégák többnyire szeretik azt, amit a Motive véghez vitt.

A PC Gamer újságírója szerint a játék új mércét állít a túlélőhorror-sorozat jövője elé, a karakterek kidolgozottabbak, a látvány és a hang lenyűgöző, de jobban örült volna, ha az ebbe ölt energiát egy új részre fordítják. A DualShockers szerint nem tökéletes feldolgozásról van szó, néhány dolog felbosszanthatja a keményvonalas rajongókat, de összességében méltó tisztelgés a Visceral legjobbja előtt. Az amerikai IGN verdiktje pedig azt harsogja, hogy a Dead Space remake az egyik legjobb túlélőhorror, ami valaha is készült.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

A német Eurogamer úgy véli, hogy a mód, ahogyan megpróbál minket megijeszteni, kissé korlátozott, és van néhány technikai probléma is, de egy jól elkészített és okos remake, amely megérdemel egy második esélyt. A GameSpot szerint a generációs ugrás nem olyan nagyszabású, mint a Resident Evil 2 remake-nél volt, és az új mellékküldetések is hagynak maguk után kívánnivalót, de minden más kiegészítés hozzájárul ahhoz, hogy a játék hű maradjon az elődjéhez, miközben számos tekintetben javít rajta. A cikk alapján az újoncok és a hardcore rajongók is a legtöbbet kapják majd az élményből, ez lett a túlélőhorror-műfaj egyik legjobb játékának kvintesszenciája. 

Íme a fontosabb pontszámok: 

  • GameSpot - 9/10
  • IGN.com - 9/10
  • PCGamesN - 9/10
  • DualShockers - 89/100
  • Game Informer - 9/10
  • GamesRadar+ - 4,5/5
  • PC Gamer - 84/100
  • Eurogamer Germany - 8/10
  • VG237 - 5/5
  • Game Rant - 4,5/5
  • Wccftech - 8/10
  • God is a Geek - 9/10
  • GamingBolt - 10/10

Ti be fogjátok szerezni a Dead Space remake-et?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)