Hirdetés

Megérkeztek a Doom Eternal DLC első képei

|

Úgy tűnik, nem lehet már túl messze a Doom Eternal első kampánykiegészítőjének leleplezése, mert már kaptunk is két képet a majdani bővítményből.

Hirdetés

A ténylegesnél jóval erősebb tavaszi szezonban reménykedtünk még pár hónapja, aztán elkezdődött a szokásos helyezkedés, egymás után halasztották későbbi időpontra az ígéretes címeket. Persze így is maradtak azért említésre méltó játékok, élükön a Doom Eternallal, amelynek egyjátékos kampányát legalább két DLC-ve tervezi bővíteni az id Software.

Hirdetés

Címmel, sőt megjelenési dátummal sem szolgálhatunk még - persze aligha fogunk mellé, ha megkockáztatjuk, hogy démonokat kell majd apró cafatokra tépnünk. Két képet azonban már most meg tudunk mutatni nektek, miután a hivatalos Twitter-oldal nyilvánosságra hozta őket.

Az első leginkább Urdakra emlékeztet, amely a Doom univerzumában voltaképp a pokol antitézise, de úgy fest, hogy a mennyek országa látott már szebb napokat is. Ami engem illet, a második képet izgalmasabbnak találom, mert a viharos tengerrel dacoló ipari platform, a hullámok által papírhajókként dobált konténerszállítók látványa újszerű és szokatlan helyszínválasztásról árulkodik.

A két kiegészítő történetéről csupán annyit lehet tudni, hogy mindaz, amit a Doom Slayer az emberiség megmentése érdekében tett, felborította az erőegyensúlyt, emiatt muszáj közbeavatkoznia az univerzum valódi urának.

Ti várjátok a Doom Eternal DLC-ket?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)