Hirdetés

Megint elhalasztották a Kena: Bridge of Spirits megjelenését

|

Már harmadjára kénytelenek plusz időt és a játékosok türelmét kérni a bűbájos alkotás fejlesztői.

Hirdetés

Ahhoz képest, hogy az első hónapokban még azt hangoztatta a legtöbb kiadó és fejlesztőcsapat - köztük magyarok is -, hogy a pandémia következtében kényszerűségből bevezetett otthoni munkavégzés nem borította fel túlzottan a terveiket, azt látjuk, hogy egyik halasztás követi a másikat. És igazából mindegy, hogy nagy, akár több száz vagy ezer főt foglalkoztató mamutstúdióról, vagy aprócska indie formációról van szó, mindenki érintett.

Az utóbbi halmazba tartozik az Ember Labs is, melynek készülő játéka már tavaly is a PlayStation konzolok (és persze a PC) legjobban várt címeinek egyike volt, de ahogy akkor, valamint idén év elején , úgy most is el kellett halasztani a premiert.

Hirdetés

Ezúttal szerencsére csak kisebb csúszásról, mindössze egyetlen hónapról van szó, amit azért látott szükségesnek a csapat, hogy mindhárom támogatott platformon a lehető legjobb minőségben élhessük át a címszerelpő kalandjait.

Mindez tehát azt jelenti, hogy a Kena: Bridge of Spirits augusztus 24-e helyett szeptember 21-én debütál majd PC, PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön. Ti várjátok már, hogy kipróbálhassátok?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)