Hirdetés

Mégis politikai üzenete van a Far Cry 6-nak, a Ubisoft kezdi kicsit elveszíteni a fonalat

|

Némiképp változtatott korábbi álláspontján a Far Cry 6 narratív rendezője.

Hirdetés

Navid Khavari, a Far Cry 6 narratív rendezője nemrég azt mondta egy interjúban, hogy a Far Cry 6 nem egy politikai állásfoglalás Kuba kapcsán, most viszont egy hivatalos blogbejegyzésben hosszasan írt arról, hogy a játéknak igenis komoly politikai töltete van. Részletesen elmagyarázta azt is, hogy ez egészen pontosan hogyan érhető tetten. 

Elmondása szerint a történet arról szól, milyennek kellene lennie egy modern forradalomnak. A játék komolyan veszi a témát, és mélyrehatóan foglalkozik például azzal, hogyan törhet utat magának a fasizmus, mik a következményei az imperializmusnak, érinti továbbá a kényszermunka, a szabad választások és az LMBTQ jogok témaköreit is, valamint sok más egyéb kontextusban is reflektál Yara fiktív szigete a valódi világra, így Kubára (valamint több más országra) is.

Hirdetés

Khavari ugyanakkor kiemelte, hogy aki egyoldalú politikai véleménynyilvánításra számít Kuba kapcsán a játékban, az csalódni fog. Összességében tehát kijelenthető, hogy bár a Far Cry 6 komolyan merített a kubai állapotokból, és reflektál is a karibi államokra, ezt elvileg nem szemellenzős, egyoldalú módon fogja megtenni. Nagyon kíváncsian várjuk, hogy ebből végül mi valósul meg a gyakorlatban.

Ez 2021. október 7-én fog kiderülni, ekkor jelenik meg ugyanis a Far Cry 6 PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, Amazon Lunára és Google Stadiára.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)