Hirdetés

Megjelenési dátummal és néhány óriási meglepetéssel jött az Alan Wake 2 előzetese

|

Nahát, egy ismerős arc... és egy ismeretlen.

Hirdetés

Nagyon sokat kellett várnunk rá, de minden egyes trailer alapján úgy tűnik, megérte: az Alan Wake 2 a Remedy Entertainment eddigi legjobb játéka lehet. Félelmetesebb lesz, mint elődje volt, de ennél fontosabb, hogy úgy tűnik, kidolgozottabb is, sőt, nem csak az író jut majd fontos szerephez benne.

A PlayStation Showcase során bemutatott előzetes középpontjában például egy rendőrnő áll, akit, mint azt a gameplay jelenetek is mutatják, irányítani fogunk a játék során. Lehet, hogy a teljesen megtébolyult Alan épp a főgonosz lesz? Egymással lesznek vajon, vagy egymás ellen? Milyen lesz mindkettejüket irányítani?

Hirdetés

Még egy érdekesség, hogy az új irányítható karakter mellett feltűnt egy másik is, akinek Sam Lake kölcsönözte a külsejét - gyanús, hogy ő Max Payne, hiszen a családját tragikus körülmények között elvesztő, bosszúszomjas nyomozót is a Remedy veteránjáról mintázták annak idején.

Az Alan Wake 2 október 17-én jelenik meg PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X|S-re. Nagyon várjuk már, hogy feltérképezhessük a rejtélyeket.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)