Hirdetés

Megjelenési dátumot kapott a Command & Conquer fejlesztőinek első világháborús stratégiai játéka

|

Sőt, ha kíváncsi vagy rá, rövidesen ki is próbálhatod a The Great War: Western Frontot.

Hirdetés

Játékot piacra dobni még ma is számos nehézséggel jár, és teljesen érthető, ha ezzel nem akarnak maguk a fejlesztők bíbelődni, hanem inkább olyan cégekhez fordulnak (értsd: kiadókhoz vagy más, teljesen önállósult, nagyobb és tőkeerősebb fejlesztőstúdiókhoz), amelyek már rendelkeznek a kellő rutinnal és a kapcsolatrendszerüket sem tegnap kezdték el kiépíteni. Így tett a Westwood Studios egykori veteránjai által alapított Petroglyph (Command & Conquer: Remastered, Star Wars: Empire at War) is, amelynek első világháborús újdonságát az Elite: Dangerous és a Jurassic World Evolution mögött álló Frontier Developments kiadói szárnya, a Frontier Foundry karolta fel.

A körökre osztott grand strategy elemeket, melyek megvalósítása a táblás játékokéra emlékeztet valós időben zajló ütközetekkel vegyítő The Great War: Western Front március 30-án indul bevetésre a Steamen, valamint az Epic Games Store-ban. Aki nem vár a megjelenésig, hanem előrendeli, három nappal korábban, március 27-én játszhatja újra a nagy háborút, amelytől a korabeli közvélemény azt várta, hogy örökre véget vet minden háborúnak. Ez sajnos nem jött be, mint tudjuk.

Hirdetés

Az alapváltozatot 34,99 euróért mérik majd, míg a Victory Editionért kemény 5 euróval kérnek többet. Nagyvonalúságunkat digitális háttérképekkel, egy hírszerzési információkat tartalmazó digitális segédlettel, valamint a Frank Klepacki komponálta soundtrack-kel hálálják meg a fejlesztők. De hogy ne érezzük azt, mintha zsákbamacskát vennénk, lehetőséget adnak a játék kipróbálására a február 6-án kezdődő Steam Next Fest során. A demóban az antanthatalmak színeiben kóstolhatunk bele az oktatómódba és a kampányba, valamint lejátszhatjuk a harmadik ypres-i csatát (passchendaele-i csata néven is ismert).

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)