Hirdetés

Megjelenési dátumot kapott a Silent Hill 2 remake fejlesztőinek Unreal Engine 5-ös horrorja

|

Nem kell attól tartanunk, hogy esetleg csúszna a Layers of Fear premierje.

Hirdetés

Mivel a Bloober Team erőforrásainak zömét a lengyel stúdió pályafutásának legfontosabb projektje, nevezetesen a Konami megbízásából fejlesztett Silent Hill 2 remake foglalja le, a srácok segítséget kértek és kaptak az Anshar Studiostól. Közös projektjük pedig tulajdonképpen szintén remake, az eddig két epizódból és egy DLC-ből álló Layers of Fear sorozaté.

Az Unreal Engine 5-re épített pszichológiai horror egyetlen összefüggő narratív élményként tálalja a korábbi részeket, kiegészítve azokat a The Final Note című bónuszfejezettel és egy újabb játszható karakterrel.

Hirdetés

A jelentősen megszépült látvány (már amennyiben helytálló ezt a kifejezést használni egy horrorjáték esetében) következtében értelemszerűen a gépigény is megnövekedett, de szerencsére még a megjelenés előtt meggyőződhetünk róla, hogy elbírja-e a PC-nk, vagy könyörögve kéri, vigyük a ház mögé, puffantsuk le, és földeljük el a maradványait. Az ízelítőül szolgáló demó már elérhető a Steamen, május 22-éig tudjátok kipróbálni, és amennyiben úgy érzitek, hogy szívesen repetáznátok még, akkor június 15-ét karikázzátok be a naptárban. Ekkor érkezik ugyanis a teljes változat PC-re, PlayStation 5-re, valamint Xbox Series X és Series S konzolokra.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)