Hirdetés

Megjelent a Fall Guys, csak épp játszani nem lehet vele

|

Annyian ugrottak rá a PlayStation Plus keretében ingyen kínált játékra, hogy lehaltak a szerverek, és PC-n sem jobb a helyzet.

Hirdetés

Néhány nappal ezelőtt derült ki, hogy a PlayStation Plus előfizetői a Call of Duty: Modern Warfare 2 Campaign Remastered mellett a Fall Guys nevű, vadonatúj játékot kapják meg ingyen augusztusban. A Rocket League is így debütált annak idején, és látjuk, mi lett belőle, de volt olyan játék is, aminek nem jött be az ingyenesség. A Fall Guys fejlesztői most nem azért izzadnak, mert nincs elég érdeklődő.

Hirdetés

Ma reggel 9-kor elstartolt a játék PC-n, 11 körül jelezte a Mediatonic, hogy a szerverek még jól bírják, és a Fall Guys a Twitch legnézettebbje. 1-kor arról posztoltak, hogy a Steam legjobban fogyó játékainak listáján az élen áll, majd nem sokkal fél 3 előtt arról, hogy legalább 120 ezren terhelik a szervereket.

Percekkel 3 előtt lekapcsolták a szervereket egy félórára, és... nem tudták őket visszakapcsolni. A posztolás folyamatosan ment, a kontent szórakoztató, viszont jelenleg is az a helyzet, hogy nem megy az újraindítás, mert konstans százezren próbálnak belépni.

Egyelőre a PS4-es fiókkészítés lekapcsolásával kísérleteznek, és lassan kezd helyreállni a rend, viszont a srácok szomorúak a türelmetlen játékosok review bombingja miatt, akik nyilván úgy értékeltek, hogy játszani sem tudtak. Valószínűleg ezt a Steam később kompenzálni fogja.

Mindenesetre ha ma nem is, a napokban érdemes lehet rápróbálni, nagyon úgy tűnik, hogy a Fall Guys még egy darabig pörögni fog mindenfelé.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)