Hirdetés

Megjöttek az első Diablo IV tesztek, vajon a Blizzard most sem hibázott?

|

Néhány kivételt leszámítva sikerült elrabolnia a kritikusok szívét a Blizzard dark fantasy ARPG-jének.

Hirdetés

A szokásos nyári uborkaszezont megelőzően még egyszer nekidurálja magát a játékipar, és olyan izgalmas címekkel halmoz el bennünket, mint a verekedős játékok egyik legjobbjának bizonyult Street Fighter 6 és az ARPG-k koronázatlan királyának negyedik felvonása, a Diablo IV. A Blizzard alkotása június 5-én rajtol csak el, de aki nem érte be a sztenderd kiadással, az már június 2-án elkezdheti megtisztítani Sanctuaryt a pokol démonaitól.

Náluk is hamarabb tehették azonban rá a kezüket a játékra külföldi sajtóorgánumok, amelyek az embargó lejártával megoszthatták velünk, hogy szerintük hogy sikerült a Diablo IV. Spoiler: kiválóan.

Hirdetés

A Metacriticen 44 teszt alapján a PC-s verzió 88 ponton áll, a PS5-ös változatról 14-en írtak 89-es átlaggal, míg az Xbox Series X|S-es kiadás nyomán 11 kritika született, a súlyozott átlaguk 92 pont. Készült továbbá egy 9/10-es teszt a PlayStation 4-es változatról is, ami jó hír az előző konzolgeneráción ragadt gamerek számára.

Pozitív véleménnyel vannak a külföldi kollégák a történetről, az endgame-ről, bejön nekik a Diablo IV látvány- és hangzásvilága, valamint dicsérik a kooperatív módot. Többen csalódottságukat fejezték ki amiatt, hogy a játék nem fogja elég határozottan az újoncok kezét, nehezményezik a manuális mentés hiányát, és hogy szüneteltetni sem lehet a játékot, azaz lényegében az állandó online kapcsolat hátulütőit, továbbá nagyobb kihívást reméltek a sztenderd dungeonök bosszharcaitól.

Íme a fontosabb pontszámok:

  • Windows Central - 5/5
  • Videogamer - 10/10
  • IGN.com - 9/10
  • Gamespressure - 9/10
  • GameRant - 4,5/5
  • ScreenRand - 4,5/5
  • Jeuxvideo - 17/20
  • Everyeye.it - 8,5/10
  • Gamespot - 8/10
  • Eurogamer Poland - 8/10

A Diablo IV június 5-én jelenik meg PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X|S-re.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)