Hirdetés

Meglepő projekten dolgoznak a Wasteland-széria fejlesztői

|

Álláshirdetésekből derült ki, hogy következő játékával, számára eddig ismeretlen vizekre evez az inXile Entertainment.

Hirdetés

Az inXile Entertainment nem egészen két hónappal ezelőtt mutatta meg a Wateland 3-mal, hogy még van bennük pár patron, ami a remek RPG-k készítését illeti. Nagyon úgy tűnik, hogy csapat azonban nem ül a babárjain, ráadásul a jelek szerint egy olyan irányba indulnak következő projektjükkel, mely elszakad az eddig bejáratott formuláiktól.

Mivel a stúdiót 2018-ban felvásárolta a Microsoft, így a jövőben valószínűleg nem kell közösségi finanszírozással összekalapozzák játékaikra a pénzt. Nem tudni, hogy ez az anyagi biztonság adta-e a bátorságot a csapatnak a kísérletezéshez, de most belsőnézetes szerepjáték fejlesztéséhez keresnek kollégákat.

Hirdetés

A jelenleg art director, facial animator és senior gameplay designer pozíciókra kutatnak munkatársakat, emellett pedig jó pár szoftvermérnököt is szeretnének felfogadni. A 2002-ben alapított stúdió számára a Microsoft erős hátországot jelent, így kisebb költségvetésű projektjeik után belevághatnak egy AAA minőségű, Unreal 5 motorral készülő játékba, mely az álláshirdetések tanúsága szerint ráadásul FPS nézetű lesz.

Nem tudunk nem elvonatkoztatni attól, hogy mostanra a Microsoft tulajdonába került a Fallout-szériát életre hívó inXile, a sorozat legjobb részét, a Fallout: New Vegast leszállító Obsidian Entertainment és az egész franchise jogait birtokló ZeniMax és Bethesda Softworks is.

Valószínűleg hiú ábránd, hogy esetleg egy új Fallout játékra állíthatják rá a csapatot, de reménykedni csak szabad, nem?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)