Hirdetés

Meglepően szabadon garázdálkodhatunk majd a Halo Infinite világában

|

A fősztori pörgetése mellett arra is érdemes lesz időt szánni, hogy felfedezzük a változatosan felépített játékteret.

Hirdetés

Habár a generációváltást lekéste, azért továbbra is készül a Halo Infinite, ami idén talán már meg is jelenhet. Szerencsére a játékon dolgozó 343 Industries nem hagyja új részletek nélkül a nagy napra váró rajongókat, és nemrég fel is került a YouTube-ra egy friss videó, aminek köszönhetően megtudhattunk jó néhány igencsak izgalmas információt a Master Chief közelgő kalandjának otthont adó, elég jól kidolgozott helyszínről.

Hirdetés

A tervek szerint a Halo Infinite világában sokkal könnyebben elmerülhetnek majd a játékosok, köszönhetően például a váltakozó napszakoknak, amelyek nemcsak a környezetre, hanem az aktivitásra is hatással lesznek majd. Természetesen a harcok és az átvezetők során is érzékelhetjük majd, éppen milyen napszak van, sőt éjszaka például némely ellenségünk járőrözés helyett aludni tér. A megjelenés után pedig még hóviharok és zivatarok is bekerülhetnek majd a játékba.

Egyébként azt is megerősítették, hogy a Zeta Halo gyűrű teljesen 3D-s lesz, így még napfogyatkozásokra is számíthatunk, ha a nap éppen az égen látható szakasza mögött halad el. A játék sztorija valamennyire lineárisan alakul, de ennek ellenére szabadabb kezet kapunk, mint korábban, ami azt jelenti, hogy a világot is felfedezhetjük, ha éppen ahhoz lesz kedvünk. Ráadásul elég változatosnak ígérkezik a játéktér, hiszen nemcsak egyfajta tájon barangolhatunk majd, hanem még mocsarakat és barlangokat is bejárhatunk.

Persze a bevezetésre kerülő funkciók mellett bőven akadnak olyanok is, amelyek ezúttal kimaradnak a játékból. Így például nem használhatunk egyszerre két fegyvert, nem kapunk játszható eliteket, és ránk veszélyt jelentő vadállatokkal sem igazán találkozunk majd kalandozásaink során.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)