Hirdetés

Mégsem lesz minden Series X-exkluzív játék elérhető Xbox One-on?

|

A Microsoft egyik nagy ígérete, hogy az Xbox One tulajoknak nem kell majd egyből új konzolt vennie azért, hogy az Xbox Series X legizgalmasabb újdonságaival játszhasson, de most bizonytalanná vált ez az állítás.

Hirdetés

Nem is olyan régen a Microsoft azt ígérte a játékosoknak, hogy az Xbox Series X megjelenése miatt senkinek nem kell majd azonnal rohannia a boltba, ugyanis a terveik szerint még évekig nem fognak olyan exkluzívokat kiadni, amelyek csak a következő generáción elérhetőek. A cég tegnapi bemutatóján végre meg is nézhettünk néhányat ezekből az exkluzívokból, de a bejelentésekből egyértelműen nem az jött le, hogy minden elérhető lesz majd Xbox One-on.

Hirdetés

Először a The Verge vette észre, hogy a tegnapi bemutató során a legtöbb esetben ugyan megjelent az Xbox One is a beígért platformok között, több játék is volt (mint pl. a Forza Motorsport és a Fable), amelyek kizárólag az Xbox Series X-et jelölték meg célplatformként.

Könnyen előfordulhat, hogy ennek annyi a magyarázata, hogy ezek a játékok nem fognak megjelenni a konzol életciklusának első pár évében és ezáltal az ígéret már nem is vonatkozik rájuk, de ha igen, akkor a Microsoft nem volt teljesen őszinte a szándékaival kapcsolatban.

A The Verge egyébként felvette a kapcsolatot a Microsofttal ebben az ügyben, de csak egy jellegzetesen semleges választ sikerült kicsikarni:

"A jövőbeni Xbox Games Studios játékok elsősorban az Xbox Series X-re készülnek. Folyamatosan befektetünk olyan eszközökbe, amelyekkel a fejlesztők konzolok között tudnak skálázni. Az, hogy melyik játék milyen platformokon lesz elérhető megjelenéskor, attól függ, hogy mi a legjobb az adott játéknak és a közönségének."

Ezzel ugye gyakorlatilag mindenre válaszoltak, csak a kérdésre nem, így reméljük, hogy a közeljövőben azért valahogy tisztázódik, hogy mégis hogyan fog működni az átjárás a két generáció között.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)