Hirdetés

Megszűnt az Epic Games App Store-fiókja

|

Az Apple lecsapott a Fortnite mögött álló stúdió hivatalos accountjára.

Hirdetés

Csúnya balhé alakult ki nem olyan régen, mivel az Epic Games szándékosan szembement az App Store szabályzatával, aminek az lett a vége, hogy lekerült a Fortnite a digitális boltból. Ezt követően az Epic jogi hadjáratot indított az Apple ellen, és úgy tűnik, hogy még közel sincs vége ennek az egész hercehurcának.

Hirdetés

Újabb fejlemény történt az ügy kapcsán, ugyanis az Apple hivatalosan is megszüntette az Epic Games App Store-fiókját, amivel együtt a stúdió néhány másik alkalmazása is törlése került az áruházból. Ugyanakkor az Epicnek van egy másik App Store-os fiókja is, amit az Unreal Engine menedzseléséhez használ, de ezt elvileg nem blokkolhatja az almás vállalat.

Az Apple időközben kiadott egy hivatalos közleményt, amiből kiderült, hogy csalódottak, amiért meg kellett lépniük ezt, és reménykednek, hogy a jövőben ismét tudnak majd együtt dolgozni. Egyébként ez a mostani kitiltás azt jelenti, hogy az Epic Games egyáltalán nem tudja frissíteni az iOS-re elérhető alkalmazásait, így az iPhone-os és iPad-es felhasználóknak be kell érniük a korábbi változatokkal egyelőre.

Szerintetek helyesen járt el az Apple?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)