Hirdetés

Megvan, hogy mikor jelenik meg a The Settlers

|

A Ubisoft nemcsak dátumot, hanem új címet is adott a Settlers széria következő részének.

Hirdetés

Szomorú emlék kötheti a Settlers rajongókat március 3-hoz, akkor jelentette ugyanis be a Ubisoft, hogy elhalasztja az új rész megjelenését, és még csak másik dátumot sem határozott meg. Az indoklás persze érthető volt, a zárt bétát követően érkezett visszajelzéseket összegezve úgy ítélték meg a fejlesztők, hogy a játék még nincs az elvárható szinten, ezért döntöttek a csúsztatás mellett.

Azóta viszont eltelt már jó néhány hónap, és a kiadó továbbra sem szánta meg a játékosokat azzal az információval, hogy meddig kell várakozniuk, erre csak most, az év végén került sor. 

Hirdetés

A Ubisoft egy hivatalos blogbejegyzésben árulta el, hogy a fejlesztőcsapat, a Blue Byte keményen dolgozott a The Settlersen és annak érdekében, hogy tükrözzék a játékmenetben és a játékosok által megtapasztalt utazásban bekövetekzett változásokat, úgy határoztak, hogy a játék nevét is megváltoztatják. Ennek értelmében a The Settlers: New Allies 2023. február 17-én fog megjelenni PC-re, valamint később Xbox, PlayStation és Nintendo Switch konzolokra, illetve Amazon Lunára is.

A The Settlers: New Allies három játékmóddal érkezik majd jövő tavasszal: egy kampánnyal (amiben a telepeseknek egy új területen kell megpróbálni boldogulni), egy hardcore mode-dal (ugyanez csak még nagyobb kihívással, módosítókkal, egyedül vagy barátokkal együtt), valamint a skirmish-sel (solo vs. MI, co-op vs. MI és PvP opciók, akár nyolc játékos is részt vehet bennük a megjelenéskor elérhető tizenkét pálya valamelyikén). 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A Blue Byte bizonyos időközönként egy-egy streamet is tart majd a The Settlers: New Allies egyes részeinek bemutatására fókuszálva. Az első ilyenre december elsején kerül sor a Ubisoft Twitchen, abban a játék kreatív rendezője, Christian Hagedorn mutatja majd be a skirmish módot. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)