Hirdetés

Megvannak az év legjobb indie játékai és modjai

|

A 2012 Indie of the Year Awards keretében idén is megválasztották az év legjobb független fejlesztők által létrehozott alkotásait.

Hirdetés

Az IndieDB a világ egyik legnagyobb független fejlesztőkből álló közössége, akik hűen támogatják a saját lábukon megállni igyekvő játékprogramozókat és moddereket.

Három kategóriában egyenként három-három díjat osztottak ki, melyek közül egyet-egyet a szerkesztők, míg a többit az olvasók szavazatai alapján ítéltek oda. Az Indie of the Year húsz napig tartó szavazásában több mint hetvennyolcezren vettek részt, akik a 6000, majd 100 legkiemelkedőbb játék közül választották ki a számukra legjobban tetszőket. A végeredmény a következő lett:

A játékosok szavazatai alapján az év indie játéka: Chivalry: Medieval Warfare
A játékosok szavazatai alapján a jövő év legjobban várt játéka: Path of Exile 
A szervezők szavazatai alapján az év legjobb játéka: Faster Than Light

A második kategória a modoké volt, ebben több mint 162000-en szavaztak. A verseny még az utolsó pillanatokban is kiélezett volt, de a Black Mesa és a DayZ közül előbbi jött ki győztesen. Lássuk a teljes listát:

A játékosok szavazatai alapján az év legjobb modja: Black Mesa
A játékosok szavazatai alapján a jövő év legjobban várt modja: S.T.A.L.K.E.R. - Lost Alpha
A szervezők szavazatai alapján az év legjobb modja: Misery

Végül a mobilos alkalmazások sem maradhattak ki, idén először lehetett leadni a voksokat ebben a kategóriában. Itt csupán négyezer szavazat érkezett, a nyertesek pedig váratlan módon:

A játékosok szavazatai alapján az év alkalmazása: Knights of Pen & Paper
A játékosok szavazatai alapján a jövő év legjobban várt alkalmazása: Dungelot
A szervezők szavazatai alapján az év legjobb alkalmazása:Knights of Pen & Paper

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)