Hirdetés

Mennyibe fog fájni az új Google-mobil?

|

A Gizmodo szerint egész baráti áron juthatunk majd hozzá a Nexus One-hoz.

Hirdetés

Egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy a Google új üdvöskéje, a Nexus One megjelenése még várat magára – a legutóbbi hivatalos forgalmazás-kezdési időpont 2010. január 5-e.

Azonban a Gizmodo elnevezésű technológiai szakportál kiszivárogtatott infokra hivatkozva leközölt pár fotót néhány olyan oldalról, amelyeken a szóban forgó készüléket lehet előrendelni.

Az új Google-okostelefon ára kártyafüggetlenül mintegy 530 dollárba fog kerülni, amely nagyjából 100 ezer forint – ez több, mint baráti, megvizsgálva a hasonló kategóriájú termékeket. Igaz, még nem tudni, hogy a Motorola Droid európai árai hogyan alakulnak majd, de mindenképp kedvező szegmensbe esik a Nexus One.

Természetesen a telefont majd az amerikai T-Mobile hálózatában lehet elsőként előfizetéssel megvásárolni, ezért potom 180 dollárt kell majd leszurkolnia a vásárlónak – ez nem több, mint 34 ezer forint. Viszont a csekély és kedvező induló ár mellé havonta 80 dollárt kell leszurkolni, amelyben benne foglaltatik a telefon havi részlete, és a teljeskörű, korlátlan használatot nyújtó előfizetés.

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)