Hirdetés

Metro Exodus - alig megyünk a föld alá, járművekkel közlekedhetünk

|

Sok fontos infót megtudtunk az ősszel érkező játékról.

Hirdetés

Már az első videóval is magával ragadott minket a Metro Exodus hangulata, viszont arra készülni kell, hogy nem lesz teljesen olyan, mint a sorozat korábbi részei.

Hirdetés

A GameInformertől megtudhattuk, hogy a metróalagutakból most a felszínre megyünk, főleg ott fogunk kalandozni. Nyílt tereket járhatunk majd be, de a világ nem a klasszikus értelemben nyitott: egy pálya egy nagy terület, még járműveket is használhatunk a feltérképezéséhez, viszont miután végeztünk a küldetéseinkkel, visszatérünk az Aurorára, avagy a vonatra, mely amolyan mozgó bázisként szolgál, és folyamatosan változik, ahogy haladunk előre. Továbbmegyünk, és nem térhetünk vissza az elhagyott zónákba. Az egyes területeken újabb és újabb csoportokat ismerünk meg, akik úgy viselkednek velünk, ahogy mi velük. A sztorit is elnyújtják, pár nap helyett egy év eseményeit ismerhetjük meg, így nem csak a hidegben, de sivatagos tájakon és hegyvidékeken is járhatunk majd abban az évszakban, ami ezekhez épp illeszkedik.

Egy másik fontos változás, hogy a lőszer már nem fizetőeszköz, mindent, amire szükségünk lesz, craftolással tudunk előállítani. Bármelyik fegyverről lekaphatjuk a távcsövet és egyéb kiegészítőket, hogy egy másikra tegyük át. Figyelnünk kell a stukkerek tisztán tartására is.

Lehetőségünk nyílik majd továbbá nem halálos módszerekkel kiiktatni ellenfeleinket a lelövés és a kikerülés mellett. 

A Metro Exodus PC-re, PS4-re és Xbox One-ra jön, egyelőre nem tudni pontosan, mikor. Nézzétek meg a friss képeket itt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)