Hirdetés

Mi lesz az akciófilmekkel? - Találgatások a stílus jövőjéről

|

Ha akciófilmekről beszélünk, akkor rögtön eszünkbe jutnak a mára élő legendává vált színészek. Stallone, Schwarzenegger, Willis, Norris és még sokan mások. De hol marad a következő generáció?

Hirdetés

Az első olyan filmek amelyekben ténylegesen fellelhető némi akció, azok a húszas-harmincas években megjelent westernfilmek, aztán jött Hitchcock, de ezek egyike sem mondhatók kimondott akciófilmeknek. A hatvanas években viszont már feltűntek olyan alkotások, amikben tényleg szerves szerepe van ennek a műfajnak. Ilyenek a Sean Connery-féle James Bond-mozik, de még azok is inkább kalandfilmek. Érzésem szerint az akciófilmek alapköveit Bruce Lee, Jackie Chan és Chuck Norris rakták le 1970 és 1980 között. Persze közben voltak akcióval keresztezett műfajok is, mint például bűnügyi, western vagy az akkor népszerű háborús filmek. A virágkorszak viszont egyértelműen 1980 és 1995-re tehető.

Ekkor jelent meg a színen Sylvester Stallone (Rambo), Arnold Schwarzenegger (Terminátor), Bruce Willis (Drágán add az életed), Mel Gibson (Halálos fegyver). És közben olyan nevek töltötték ki a maradék űrt, mint Dolph Lundgren, Jean-Claude van Damme, Jet Li, Steven Seagal, Kurt Russell. Később pedig John Travolta, Nicholas Cage, Will Smith, Liam Neeson stb. is előállt ilyen filmekkel. És még mind a mai napig többé-kevésbé ők viszik el ezt műfajt színvonalas szinten. Hol marad a következő generáció? Utánuk ki tudná eladni ezt a műfajt a mozikban?

Az ismertető folytatása a CineStar honlapján olvasható.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)