Hirdetés

Miből készíthet még remastert a Diablo II: Resurrected után a Blizzard?

|

A cég alelnöke mesélt a stúdió terveiről, és hogy van-e helye köztük további nosztalgiázásnak.

Hirdetés

Ha utánaszámolunk, akkor rájövünk, hogy a Diablo II: Resurrected után a Blizzard lassan ki fog fogyni remasterelhető címekből. Azt, hogy itt az ideje, hogy valami újjal szolgáljon a stúdió, Allen Adham alelnök maga vallotta be a CNET-nek adott interjújában, ahol azt is megemlítette, hogy nem csupán új játékokkal, de újfajta játékélményekkel is készülnek. Nagyon úgy tűnik, hogy a nagy B új műfajokban akar terjeszkedni.

Hirdetés

A stúdió legutóbb a Diablo IV-et, a Diablo: Immortalt és az Overwatch 2-t jelentette be, mint futó projekteket. Azt is tudjuk, hogy több mobilos cím, és minden bizonnyal a következő World of Warcraft kiegészítő is fejlesztés alatt áll már, de a szokásos franchise-ok folytatásain túl is várhatunk újdonságokat.

"Fontos megjegyezni, hogy gyakorlatilag kifogytunk a régi játékokból. A továbbiakban már új fejlesztésekre számíthattok. Újak a csapataink is, amelyek eddig nem látott játékokon és  az újdonság erejével ható játéktípusokon dolgoznak."

Igaz ugyan, hogy ha nagyon megerőltetné magát a Blizzard, még felújíthatná az első Diablót, valamint a Warcraft első két részét, de a jelek szerint azok már nem érik meg a csapat figyelmét. Akárhogy is, kíváncsiak leszünk rá, hogy mivel jár majd a stúdió tervezett megújulása.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)