Hirdetés

A Microsoft beáll a State of Decay 3 mögé

|

A korábbi részeket fejlesztő Undead Labs álma mindig is egy ambiciózus State of Decay projekt volt, aminek elkészítéséhez a Microsoft fogja adni a szükséges támogatást.

Hirdetés

Saját konferenciája közben jelentette be, hogy az utóbbi időben komolyan bevásárolt kisebb-nagyobb fejlesztőcsapatokból, az Undead Labsszal pedig már komoly terveik vannak.

Hirdetés

2 millió játékost szerzett az első két hétben a State of Decay 2, ami a Microsoftnak is azt sugallhatta, hogy van potencia a szériában. Ennek hatására Matt Booty, a Microsoft Studios feje elárulta, hogy készek komolyabban is támogatni a Undead Labsot annak érdekében, hogy valamikor elkészüljön a State of Decay 3. Szeretnék elérni, hogy az új alkotásban megvalósulna mindaz, amit a fejlesztőcsapat az elmúlt évben vizionált és próbált létrehozni: egy masszív online játék, ami már-már MMO-nak is tekinthető. 

"Az Undead Labsról szólva, mindenképpen szeretnénk, hogyha elkészülne a State of Decay 3. Ez egy világos cél. A stúdiónak pár egyéb elfoglaltsága lesz a jövőben, más dolgokon fog munkálkodni, de ez a State of Decay 3 csapata." 

Matt Booty még hozzátette, hogy abban is biztosak voltak, hogy a Undead Labs valamikor elkészíti az általuk megálmodott játékot, de most, hogy a Microsoft család tagja lett a stúdió, hamarabb elkészülhet a projekt. 

Ti mivel turbóznátok fel a State of Decay következő részét?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)