Hirdetés

Már biztos, hogy lesz cross-buy Windows 10-en és Xbox One-on

|

Az utóbbi időben csak találgathattunk, hogy a Microsoft komolyan gondolja-e a cross-buyt, de most minden kétség szertefoszlott.

Hirdetés

Még reggel írtunk róla, hogy a Microsoft egy rendhagyó eseménnyel készülődik, ahol a Windows 10 és az Xbox One is szóba kerül majd. Azonnal arra gondoltunk, hogy a cég végre bejelenti a két platform közötti cross-buy lehetőségét, viszont akkor még nem tudtunk erről semmi biztosat mondani.

Természetesen nem ez volt az egyetlen gyanús nyom, hiszen a napokban bejelentett Quantum Break PC-s változatáról is kiderült, hogy cross-buy és cross-save funkcióval érkezik majd az Xbox Store-ba, viszont most a Microsoft egy tweetben erősítette meg, hogy komolyabban is foglalkozni akarnak ezzel a lehetőséggel: "Platform szinten is szeretnénk bevezetni. Szerintünk ez nagyon jó a gamerek számára."

Habár úttörőnek nem számítanak a feature bevezetésével (a Sony platformjain már egy-két éve működik egy hasonló rendszer), valóban nagyon jól járunk egy ilyen lehetőséggel, már csak azért is, mert a Quantum Break mellett a cég még olyan játékokat szeretne elhozni PC-re, mint a ReCore, a Sea of Thieves vagy a Fable Legends.

Ti mit gondoltok? Bejön az ötlet?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)