Hirdetés

Miért lett Immortals: Fenyx Rising a Gods and Montersből?

|

Az Immortals: Fenyx Rising fejlesztését vezető Scott Philips mesélt egy kicsit arról, hogy milyen döntéseket kellett meghozniuk az utóbbi egy évben.

Hirdetés

Elsőre sokakat megzavarhatott, amikor a Ubisoft nemrég az Immortals: Fenyx Risingot kezdte emlegetni, miközben ilyen nevű játékról eddig nem hallottunk tőlük. Persze gyorsan kiderült, hogy a korábban már bejelentett Gods and Mondters kapott új nevet - a játék game rendezője szerint erre nem csak azért volt szükség, hogy nehogy a Ubisoft megkapja a legfantáziátlanabb videojáték cím díjat.

Scott Philips szerint 2019 végén, a lehetőségük nyílt, hogy több időt tölthessenek a játékkal, így az egész csapat, az összes fejessel együtt végigjátszotta azt, és utána elkezdtek ötletelni, hogy mire van még szükség narratíva, látványvilág és játékmenet terén.

Hirdetés

Ekkor döntötték el, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a főszereplőre, Fenyxre. Ezen döntés következtében került bele ő is a játék címében, ezzel is hangsúlyozva, milyen fontos szerepet szánnak neki.

"A játék és a kaland elején - ahogy Prométheusz meséli Fenyx történetét - a hős egy Margolisból érkező hajón lesz, melyen rengeteg katona utazik. Hajótörést szenvednek. Eltévednek a Golden Isle partjain, ami egy rejtélyes sziget, itt pedig Fenyx hamar összeakad Hermésszel, az egyik görög istennel. Hermész kinyilatkoztat egy próféciát, miszerint Fenyx lesz az egyetlen személy aki megmentheti a görög isteneket Typhon, a legfőbb ellenség pusztításától."

- mondta egy interjúban Philips.

Persze elsőre az istenek is kétkedve fogadják majd az embert köreikben, de ahogy halad előre a kaland, egyre gyakrabban bizonyítjuk be hősi mivoltunkat, és nyerjük el az olümposziak tiszteletét.

Philips emellett mesélt a főhős testre szabhatóságáról, kinézetét ugyanis nem csak a játék elején, de a kaland közben is átalakíthatjuk. Ennek is sikerült egy remek magyarázatot találni, ugyanis az "istenek fodrász székében" kerül sor az átalakulásra, mely az ő eszközük arra, hogy más alakot öltsenek, de azt Fenyx rendelkezésére bocsátják.

Csirkének már lehetősége volt kipróbálni az Immortals: Fenyx Risinget, tapasztalatai alapján pedig egy igazán kiemelkedő kalandra számíthatunk december harmadikán, amikor végre landol a boltok polcain az ókori kaland. Ha nincs kedvetek olvasni, nézzétek meg a videót az első nagy találkozásról: 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)