Hirdetés

Minden jel szerint pocsék lett a Final Fantasy VII Remake PC-s portja

|

Alig ad grafikai opciókat és egy RTX 3090-esen is szaggat néha a Final Fantasy VII Remake Intergrade számítógépes kiadása.

Hirdetés

Gucs kollégám sajnos a jövőbe látott, mikor a rendkívül drágán PC-re érkező Final Fantasy VII Remake Intergrade kapcsán azt írta, "Az áremelés már önmagában ellenszenvet válthat ki a PC-s közösségből, de az valószínűleg még rátenne egy jókora lapáttal az egészre, ha ezért a pénzért olyan ramaty állapotú játékokat kapnánk, mint amilyeneket láthattunk az elmúlt időszakban." A korai tapasztalatok szerint PC-s port minősége minden okot megad, hogy haragudjunk a Square Enixre.

Hirdetés

Erről számolt be - a teljes elemzést megelőzően egyelőre csak Twitteren - a játékok teljesítményét részletesen kiveséző Digital Foundry csapata is. Az egyik elemzőjük írta meg, hogy a kamera egyszerű körbeforgatása is komoly szaggatást okozott a játék bevezető részén. Ahogy egyik kollégája hozzátette, ezt ráadásul egy, a követelményeket jóval meghaladó konfiguráción, egy RTX 3090-es videokártyával és egy Intel i9-10900K processzorral produkálta, a Final Fantasy VII Remake tehát akkor is rosszul teljesít, ha rendelkezésére áll a megfelelő számítási kapacitás, a gyorsan renderelt képkockákat nem tudja jól időzíteni a játék.

A másik alapvető probléma a porttal, hogy rendkívül kevés grafikai opció található meg benne. Míg a korszerű PC-s játékokban számos, a képminőséget, a teljesítményt, vagy mindkettőt befolyásoló opciót megkapunk, addig a Final Fantasy VII Remake Intergrade ezeknek csak a töredékét bocsájtja a játékosok rendelkezésére. A felbontás mellett a textúrák és az árnyékok felbontásán változtathatunk, a frame rate célt választhatjuk ki, illetve azt, mennyi karakter jelenhet meg egyszerre a képernyőn.

Az élsimításra, VSyncre, különböző grafikai effekteke (pl. motion blur, ambient occlusion) vonatkozó opciók teljesen hiányoznak a menüből. Emellett egy modra van szükség ahhoz is, hogy a dinamikus felbontás-skálázást kikapcsolhassuk (és a teljesítmény érdekében alacsonyabbra vett felbontásról történő felskálázás helyett mindig natív felbontásban fusson a játék), és a változó képfrissítést sem támogatja a port.

Ezen kiadás állapota azért is okoz rendkívül nagy csalódást, mert a Final Fantasy sorozat egy másik epizódja, a XV kapcsán a Square Enix komoly együttműködésben dolgozott az Nvidiával, hogy rengeteg grafikai opció és trükk kerüljön a játék számítógépes változatába. Hasonló volt a helyzet a nem sokkal a PS4-es megjelenését követően PC-re látogató Death Strandinggel, aminek a készítői egy direkt a PS4-re kitalált motort használtak.

A Final Fantasy VII Remake Intergrade esetében viszont az első lépés a bizarr teljesítménybeli hibák javítása lesz a megjelenés után. A játékosok közül egyébként többen megpróbálták kideríteni, mi lehet a szaggatás oka, de eddig nem jöttek rá. Vannak, akik arra gyanakodnak, hogy 8 GB-nál kevesebb VRAM esetén hajlamos akadozni a port, de az ennél háromszor több memóriával rendelkező RTX 3090-en jelentkező döcögés ezt az elméletet is megdönteni látszik.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)