Hirdetés

Minden második PlayStation-játékos előfizetne a Game Passre, ha az Activision játékai is bekerülnének

|

Beszédes felmérés árulkodik a Call of Duty és társai vonzerejéről.

Hirdetés

Januárban robbant a bejelentés, hogy a Microsoft 68,7 milliárd dollárért felvásárolná az Activision Blizzardot, ami olyan szériákat hozhat el a Game Pass előfizetős kínálatába, mint a Call of Duty, a WarCraft, a Diablo vagy a Crash Bandicoot.

A tervek szerint 2023. június 30-án lezáruló akvizícióra ugyan még az élénken érdeklődő politikusoknak és versenyhatóságoknak is rá kell bólintaniuk, de a rivális Sony nem várta meg az üzlet befejezését, és maga is felvásárlásokba kezdett, illetve bejelentette a saját előfizetős szolgáltatását, a feltuningolt PlayStation Plust. Ezzel pedig különösen izgalmassá vált a két platform versengése, annál is inkább, mert egy felmérés szerint a PS-tábor cseppet sem lenne közömbös egy Activision-címekkel kitömött Game Pass iránt.

Hirdetés

A kutatást a YouGov végezte el még januárban, tehát jóval a PlayStation Plus ráncfelvarrásának bejelentése előtt, és arra jutott, hogy az amerikai PS-tulajok 46%-a megfontolná a Game Pass-előfizetést, ha a Call of Duty, a WarCraft, a Crash Bandicoot, a Spyro the Dragon és más Activision-címek is bekerülnének a repertoárba. Különösen érdekes, hogy a kék tábor lelkesedése ezzel még az Xbox-tábort is lepipálta, ott ugyanis csak a megkérdezettek 43%-a mutatott érdeklődést a lehetőség iránt.

A Nintendo-játékosok körében ez az arány 46%, a PC-seknél pedig 32% volt, míg az amerikai okostelefonos gamereknek csak a 27%-a gondolkodna el a Game Pass-előfizetésen, ami nem is csoda, hiszen felhőből, egérmozin még a Call of Duty sem olyan hatalmas élmény. A kutatás az Egyesült Királyságra is kiterjedt, az ottani PS-tábornak viszont csak a 29%-a fizetne elő a kibővített Game Pass-szolgáltatásra, és az xboxosok (48%) kivételével a többiek hajlandósága is 30% alatt maradt.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Az alábbi grafikonon pedig azt láthatjuk, hogy az egyes ActiBlizz franchise-ok mekkora vonzerővel bírnak a leendő előfizetők számára. A listát nem meglepő módon az Egyesült Királyságban és az USA-ban is a CoD-széria vezeti, érdekesség viszont, hogy az USA-ban stabil második Diablo a briteknél az utolsó helyre szorult. Vajon mit véthetett a démoni hack 'n' slash a királynő népe ellen?

Fontos azonban megjegyezni, hogy a kutatást mindkét országban mindössze 1200 felnőtt megkérdezésével végezték, ráadásul az Activision-felvásárlás bejelentésének másnapján, amikor friss volt a szenzációs hír hatása. Nagyobb merítéssel, illetve a PlayStation Plus gatyába rázásával könnyen lehet, hogy merőben eltérő eredmény születne.

A legfrissebb fejlemények alapján egyébként nem kizárt, hogy a Call of Duty- és a Diablo-sorozat játékai akár jóval az Activision-felvásárlás lezárulta előtt, már a közeljövőben bekerülhetnek a Game Pass kínálatába. Azzal pedig, hogy a Microsoft ajánlata, vagy a felfrissített PS Plus-e a jobb üzlet, írásos és videós elemzésben is foglalkoztunk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)