Hirdetés

Mindenféle konfliktust felvezet, gyönyörű pillanatokat mutat a God of War: Ragnarök sztorielőzetese

|

Ellenségből barát, barátból ellenség, széthasadó égbolt, családi dráma - mindenből kijut Kratosnak és Atreusnak.

Hirdetés

Várható még, hogy a november 9-ére időzített megjelenés előtt a Sony szentel egy State of Play előadást a God of War: Ragnaröknek, amiben a játékmenetet mutatja be és annak újításait ecsetelgeti, de erre még várnunk kell. Szerencsére a Tokyo Game Show alkalmából tartott, rövid bemutatóról nem hiányzott az év egyik legjobban várt újdonsága, egy előzetest és egy mutatós kontrollert is villantott a kiadó. 

Ahogy az előző részben, úgy a skandináv sztori lezáró fejezetében is hangsúlyos lesz maga a sztori, az alábbi videó teljes egészében erre összpontosít.

Hirdetés

Feltűnik benne Kratos és Atreus, kiderül, hogy utóbbi titkol valamit, és láthatjuk Tyrt, Odint, valamint Freyát is, aki nincs túl jó passzban. Sokkal jobb nézni, mint olvasni róla, így hát íme:

A megjelenés napjától egy vadonatúj DualSense kontrollert is megvásárolhatunk, ami részben kék, részben fehér, közepén pedig két farkas vonyít. Szép darab.

Változatlan lelkesedéssel várjuk a megjelenés napját, ami nem lehet elég közel.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)