Hirdetés

Minecraft - eredetileg nem is kellett a Microsoftnak

|

Peter Molyneux állítása szerint a redmondiak nem értették a Minecraftot, ostobaságnak tartották.

Hirdetés

Ahhoz képest, hogy végül a Microsoft - részben elkerülendő, hogy az európai profitja után az Államokban adóznia kelljen - potom 2,5 milliárd dollárt fizetett a Mojangért, és vele együtt a Minecraft jogokért, kezdetben egyáltalán nem akarta, hogy bármi közük legyen egymáshoz. Legalábbis ezt állítja Peter Molyneux, aki fénykorában a Populoushoz, Theme Parkhoz és Magic Carpethez hasonló remekművekkel szórakoztatta a nagyérdeműt.

Mint azt a GamesRadar munkatársának egy interjúban kifejtette, ő már akkor odáig volt a játékért, amikor még csak kockákat tudtál kibányászni a falból. Ezzel szemben a Microsoft egészen más véleményen volt.

"Jól emlékszem arra a microsoftos napjaimból, amikor szóba került. Úgy vélték, szemétre való. Nem volt szereplője, nem volt története, oktatómódja, a grafika pedig úgy festett, mintha a '80-as évekből maradt volna vissza. Egyáltalán nem értették, nem is érdekelte őket."

"Pedig az általam játékban valaha látott legszebb helyszínek és panorámák némelyiket a Minecrafthoz köthető. Tényleg úgy érzed, egy soha véget nem érő világban vagy."

Nehéz vitatkozni a néhai indie csoda sikerével és könnyű szűklátókörűséggel (lásd a Heavy Rain, vagy a Rime esetét) vádolni a Microsoftot, ám amikor még nem volt több a Minecraft egy hobbiprojektnél, amikor még nem kapta szárnyára az internet, amikor még nem állt más egyébből a játék, mint kockák kivájásából, akkor vajon melyikünk gondolta volna, hogy valaha is beszélhetünk Minecraft jelenségről? Phil Spencer is elismerte, hogy amikor mégiscsak elkezdtek együtt dolgozni Notch csapatával (kellett azért ehhez a váratlan PC-s siker) fogalmuk sem volt, mibe vágják a fejszéjüket.

"Nem tudtuk, mire vállalkozunk, aztán alighogy rá egy évre kiadtuk, a legjobban fogyó online játékunkká vált Xbox 360-on. Évek óta az Xbox Live toplista élén trónol megszakítás nélkül."

Ti elsőre felismertétek volna a Minecraftban az aranytojást tojó tyúkot?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)