Hirdetés

Mit szólnátok ahhoz, ha Kratos fia is irányítható lenne a God of War folytatásában?

|

A következő játékon dolgozó stúdió egyik művészének már van is elképzelése arról, hogyan működne ez.

Hirdetés

Igencsak szép sikert aratott a 2018-as God of War, amelyben Kratos megismerkedett a skandináv mitológia szereplőivel, és alaposan el is bánt közülük néhánnyal. Nem csoda hát, hogy azóta már bejelentették a folytatást is, amit sokan csak God of War: Ragnarök néven emlegetnek, habár azt egyelőre nem tudni, mi is lesz a hivatalos címe, és azt sem, hogy pontosan ki vagy kik lesznek az irányítható karakterek benne.

Hirdetés

Az mindenképp jó tippnek tűnik, hogy a folytatásban is Kratos bőrébe bújhatunk majd, ám a 2018-as résznek volt még egy fontos szereplője, méghozzá a szakállas harcos fia, Atreus. Nem olyan régen a Santa Monica Studio egyik művésze, Samuel Matthews elmélkedett is egy kicsit azon, miképpen lehetne játszható karakterré varázsolni az íjat egész ügyesen használó fiút.

Matthews véleménye szerint sok lehetőség rejlik a dologban, és akár külön utakra is el lehetne küldeni a karaktereket, hogy kicsit egyedül is kalandozzanak. A művész egyébként ezt az egész ötletet a The Last of Us Part II-hoz hasonlította, hiszen abban sem csak egyetlen játszható szereplő kapott helyet, és így a Ragnarökben akár Atreus is megkaphatná saját útját. Nyilván Matthews elmélkedése nem jelenti azt, hogy Kratos fia valóban játszható lesz a folytatásban, habár nem volna túl meglepő, ha végül tényleg így alakulna, hiszen mindketten fontos szereplői a kalandnak.

Ti örülnétek annak, ha több irányítható hőssel érkeznek a God of War folytatása?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)