Hirdetés

MI-vel helyettesítheti a Blizzard a fejlesztői egy részét?

|

Egy kiszivárgott e-mail aggasztó jövőt vetít előre a videojáték-ipar számára.

Hirdetés

Hamar túltették magukat csalódottságukon az iparág nagyágyúi, miután szembesültek azzal, hogy az NFT-kkel lényegében árnyékra vetődtek, és az ún. metaverzumprojekt sem több jól csengő buzzwordnél. Az új lieblingjeik azok a generatív algoritmusok lettek, amelyekkel egy szempillantás alatt létre lehet hozni szöveget, képet vagy éppen videót.

A Ubisoft a közelmúltban már bemutatta, hogy miként szeretné "tehermentesíteni" az írócsapatát azzal, hogy MI-re bízza azoknak a szövegeknek a megírását, amelyeket az NPC-k háttércsevegéséhez használ majd fel a készülő játékaiban. Az Overwatch 2 iránti lelkesedésünket egyik napról a másikra sikeresen lenullázó Blizzard is valami hasonlót fontolgat, csak épp más területen.

Hirdetés

A The New York Times publicistája, Shannon Liao birtokába jutott egy e-mail, amit a Blizzard munkatársainak küldött a cég társalapítója, Allen Adham. Ebben arról az örömteli hírről tájékoztatta kollégáit, hogy forradalmi megújulás küszöbén állnak a játékfejlesztési módszereiket illetően. A jövő záloga a Stable Diffusion képgenerátor nyomán Blizzard Diffusion névre keresztelt MI-eszköz, amivel játékbeli környezetek, karakterek és felszereléseik látványterveit készítették el. Ezt a feladatot 2D-ben alkotó művészek, látványtervezők látják el az iparban, ám kérdés, hogy még meddig.

A lapnak nyilatkozott Andrew Guerrero, a Blizzard alelnöke, aki szerint semmi más céljuk nincs a cég saját tartalmain edzett MI-vel, mint hogy a folyamat repetitív, manuális részét kiiktatva a képletből, egyszerűbbé tenni a művészek munkáját, akiknek így több idejük marad a kreativitásra.

Csakhogy Adham e-mailje alapján ennél sokkal merészebb terveket dédelget a Blizzard: az autonóm NPC-k létrehozásától a procedurális pályatervezésen és a hangklónozáson át a kódolásig minden területen fel szeretnék használni a mesterséges intelligenciát. Mi több, még a toxikusság elleni küzdelemben is bevetnék.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)