Hirdetés

Molyneux: a Fable 3 Kinect-támogatás nélkül érkezik

|

Ismerjük Molyneux-t, de annyi szép ígéret után nem gondoltuk volna, hogy nem lesz Kinect a Fable 3-ban. Később egy patch segíthet... Szembesítjük önmagával Háry Jánost!

Hirdetés

Molyneux úrtól már megszoktuk, hogy sok valóban okos gondolata mellett bizony butaságokat is szokott mondani, és azt is jól tudjuk, hogy gyököt kell vonni az ígéreteiből, mert sokszor a saját vágyait is tényként adja elő. Amit viszont Kinect-ügyben művel, az már tényleg nevetséges. Peter barátunk régóta nagy támogatója a mozgáskontrollernek - a Microsoft Games Studios Europe kreatív igazgatójaként ez persze nem meglepő - és többször jelezte már, hogy a Kinect szerves részét fogja képezni a Fable 3-nak.

Hiába azonban a sok színes ígéret, az Engadget Show után egy interjúban bejelentette a biztos tényt, miszerint az októberi piaci bevezetéskor semmiféle Kinect-támogatás, vagy arra épülő lehetőség nem lesz a játékban. A későbbiek során azért elképzelhető, hogy egy patch majd megnyitja az utat a mozgáskontroller előtt, de ilyen formában nyilván nem lehet már a játékélmény meghatározó elemévé tenni.

Pedig milyen szép lett volna. Nézzünk néhány szemelvényt Molyneux korábban tett kinyilatkoztatásaiból! "Teljesen más, mint a korábban létező vezérlők, hiszen egyetlen gomb sincs rajta. Ez egyszerre jelenti az erősségét és a benne rejlő hatalmas kihívást. Egy olyan játék esetében, mint a Fable, számtalan dolgot lehet a Natal-lal csinálni."

"Az lenne a cél, hogy a játékos úgy érezze, részévé válik a játék világának. Nem szeretném, ha ebből ki kellene zökkenni, és holmi minijátékokkal játszadozni [van fejlesztő, aki errefelé menne - a szerk.], amik teljesen idegenek a Fable világától. Azt szeretném, hogy úgy érezzék, a Natal-t szervesen integráltuk a "világba", vagy ha úgy tetszik, kiterjesztjük vele a világot. Nagyon fontos viszont, hogy csak akkor szabad beépíteni egy játékba, ha konkrét célja van, ha nyújtani tud valamit, és tényleg szükségünk van rá."

Úgy tűnik, valami közbejött...

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)