Hirdetés

Mordhau teszt - sisakot a fejre, kardot a kézbe!

|

Ha arra vágysz, hogy változatos fegyverekkel aprítsd fel az ellenségeidet, akkor ez a te játékod.

Hirdetés

Egyértelmű, hogy a középkor az egyik legjobb ihletforrás a fejlesztők számára. Picit nehéz már újat mutatni a témában, de azért néha felbukkan egy brigád, amelyik képes még zseniálisabban feldolgozni egy már jól ismert ötletet. Egy aprócska stúdiónak például sikerült úgy tálalnia a Chivalry: Medieval Warfare koncepcióját, hogy arra nem fogunk ráunni egyhamar.

Hirdetés

Védd magad, jobbágy!

A Mordhau egy könnyen megtanulható játék, amelyben nincsenek emlékezetes karakterek, se grandiózus történet, viszont vértől tocsogó harcmezők és repkedő végtagok már annál inkább. A projekten egy szlovén egyetemista kezdett el dolgozni, de később más országokból is csatlakoztak hozzá, így aztán közösen létrehoztak egy nemzetközi brigádot, a Triterniont. A srácok a közösségi kalapozást hívták segítségül a munka finanszírozásához, és villámgyorsan teljesült is a Kickstarter-kampányban kitűzött cél, idén pedig a hivatalos megjelenésre is sor került.

Az éles megmérettetések előtt szigorúan ajánlott elvégezni a tutorialt, mivel így megtanulhatjuk az alapvető mozdulatokat és bizonyos fegyverek, mechanikák működését, ha pedig sikeresen teljesítjük a feladatokat, még zsebre is vághatunk némi aranyat. Harc közben a kamera állásától függ a támadás iránya, és a vízszintes, függőleges, valamint átlós csapások mellett döfhetünk is fegyverünkkel, még azokkal is, amelyeknek tompa a végük. Emellett egy gombnyomással alternatív módba kapcsolhatunk, ami annyit takar, hogy például a harci pöröly esetében kiválaszthatjuk, a hegyes vagy a tompább, húsklopfolóra hasonlító oldalát szeretnénk-e használni. Az alternatív, támadás nélküli, egykezes fegyvereket pedig akár bele is hajíthatjuk ellenségeinkbe. Fontos mozdulat még a hárítás, amivel megfelelő időzítés esetén kivédhetjük a ránk mért csapásokat, a nagyobb pajzsokkal pedig blokkolhatjuk is azokat.

Természetesen nem csak közelről fogunk megütközni a többiekkel, hiszen íjakkal, számszeríjjal is lövöldözhetünk, de ha úgy tartja kedvünk, akkor késsel, baltával, sőt még szimpla kövekkel és ürülékkel is megdobálhatjuk őket. Igen, jól olvastátok, nem ritka, hogy a falon csattanó fekáliától hangos a pálya. Az is gyakori, hogy valaki lanton játszva szórakoztatja a többieket az ütközet kellős közepén, és noha az ilyen társ nem annyira hasznos, mint egy állig felfegyverzett lovag, de azért szépen oda lehet sózni a pengetős hangszerrel is. Továbbá a bokszolás és a rugdosás is elég hatékony harcmód néha. (Viszont mindenképp észben kell tartani, hogy a kardcsapást nem lehet kivédeni karunkkal, ezt tapasztalatból mondom.) Az ostromgépek szerelmesei társaikat ballistákkal és katapultokkal segíthetik, amelyek nagyon hatékonyak egy ügyesebb játékos irányítása alatt. A harc alapjai tehát könnyen elsajátíthatók, azonban sok időbe telhet, mire a mesterévé válunk, mert számít a jó időzítés, és hogy mennyire tudjuk összehangolni támadásainkat. Sőt az sem mellékes, mit aggatunk magunkra egy ütközet előtt.

Fényes páncélú lókötők

A Triternion volt olyan kedves, és előre elkészített néhány harcost, akik közül válogathatunk, de érdemes kihasználni a játékba épített karaktergenerátort. Így ugyanis megalkothatjuk saját daliás hősünket, akinek aztán egyedi kinézetet varázsolhatunk, majd elláthatjuk passzív képességekkel és megfelelő felszereléssel. Akár jobbágynak, akár lovagnak öltöztetjük fel emberünket, fontos, hogy limitált mennyiségű pontból gazdálkodunk, szóval nem csinálhatunk belőle halhatatlan gyilkológépet. Igazából csak a fejet, a testet és a lábakat védő páncélzatnak van gyakorlati szerepe, a többi apróság mind kozmetikai cucc, de sokat dobnak megjelenésünkön.

A passzív tulajdonságok szintén hasznosak. Például akad egy olyan perk, amelynek köszönhetően még akkor is talpon maradhatunk rövid ideig, ha halálos sebet kaptunk, vagy esetleg levágták valamelyik karunkat. Ilyenkor karakterünk ordít, hiszen érthető módon nem érzi túl jól magát, de ha ügyesek vagyunk, még gyorsan megbosszulhatjuk magunkat, mielőtt összeesnénk. Nem lehet elmenni szó nélkül a meccsek közben bevethető emote-ok, csatakiáltások és egyéb beszólások mellett sem, mivel ezek is alaposan feldobják a hangulatot. Nincs is annál szemtelenebb dolog, mint egyenesen az arcába röhögni egy bénázó ellenfélnek.

Találkozunk a csatatéren

A hivatalos matchmakingen keresztül háromféle meccsbe léphetünk be. A Frontline a kékek és a pirosak összecsapása, amiben maximum 64 játékos lehet jelen egyszerre, két 32 fős csapatban. Itt egymás gyepálása mellett az a célunk, hogy pontokat foglaljunk el, és teljesítsünk bizonyos feladatokat, a végén pedig úgy nyerhetünk, ha lenullázzuk a másik oldal pontszámát. A második módot, a Battle Royale-t nem kell különösebben bemutatni, nagyjából ugyanúgy működik, mint más játékokban, csak itt 64-en vannak a pályán. A harmadik pedig a Horde, amelyben az MI ellenfelek egyre erősödő hullámokban törnek rá legfeljebb hatfős brigádunkra, és akkor győzedelmeskedhetünk, ha átverekedjük magunkat a 21. körön is. A két utóbbi játékmódban mindenképp saját karakterrel kell játszanunk, akire csak kozmetikai cuccokat adhatunk, mert a felszerelést a pályákon kell összeszedegetni. A matchmakingen felül szétnézhetünk még a szerverkeresőben, összecsaphatunk botokkal offline meccsekben, és akár párbajokat is rendezhetünk az erre kialakított szervereken. Eltart egy darabig, mire mindent kipróbálunk, ám mégis a tartalom, pontosabban annak hiánya a Mordhau fő gyengesége.

Napfényes középkor

A Triternion fejlesztői nagyon szórakoztató játékmenettel áldották meg művüket, és garantált a több tízórányi móka, ha valaki beleássa magát a véres harcokba. Ha pedig valami ennyire leköti az embereket, akkor érthető, hogy hamar megnő az igény az új tartalmakra. Még csak nemrég jelent meg a Mordhau, így valamelyest érthető, hogy nincs dugig mindenféle jóval, de akkor sem mehetünk el szó nélkül a hiányosságai mellett. Bőven elférne még benne néhány új pálya, fegyver vagy harci gépezet, és a játékmechanikáknak hála egy várostromokra kihegyezett mód is viszonylag könnyen kivitelezhető lenne. A kisebb technikai malőrök és exploitok remélhetőleg szintén javítva lesznek a későbbiekben, mert például kifejezetten problémás, hogy az MI ellenfelek nem tudnak létrát mászni, így a Horde-módban gyakran elég csak felmenni egy toronyba, és számszeríjjal vagy tűzbombákkal megszórni az alattunk hőbörgő szerencsétleneket. Ám a Mordhau mindenképpen az idei év egyik legnagyobb meglepetése, és fényes jövő állhat előtte, ha továbbra is ilyen szorgalmasak maradnak a fejlesztők. Ha egy hamisítatlan középkori játékra vágytok, feltétlenül adjatok neki egy esélyt.

Mordhau
Még sosem volt ilyen jó móka a középkori csatározás.
Ami tetszett
  • Kitűnő játékmenet
  • Igazi középkori hangulat
  • Véres, realisztikus harcok
Ami nem tetszett
  • Egyelőre nem elegendő tartalom
  • Apró hibák
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)